2019. január 29., 16:12

A minisztérium emeletes vonatokkal oldaná meg a Pozsony-Komárom vonal túltelítettségét

A Pozsony - Komárom vonalon közlekedő szerelvényekre jellemző helyhiány megnehezíti az utasok mindennapi ingázását a fővárosba. Érsek Árpád közlekedési miniszter ezért felkérte a RegioJet társaságot, hogy a reggeli csúcsidőben biztosítson emeletes vagonokat. Erről Karolína Ducká, a Közlekedési és Építésügyi Minisztérium (MDV) szóvivője tájékoztatott kedden.

emeletes vonat
Fotó: Wikipedia

A minisztérium állásfoglalása szerint ezzel a megoldással több tíz új ülőhelyet tudnának biztosítani.

A tárca azt ígéri, segítőkész lesz, és kész felgyorsítani a vonatokhoz szükséges engedély jóváhagyási folyamatát, hogy az emeletes vagonokat már a következő hetekben pályára állíthassák.

Érsek hangsúlyozta, hogy a tárca intenzíven keresi a megoldást a szóban forgó pályaszakaszon kialakult helyzetre, figyelembe véve a rosszabbodó közlekedési körülményeket a fővárosban.

Az MDV német gyártmányú emeletes vagonok beszerzését ajánlja, melyek 120 ülőhellyel rendelkeznek, ami 32-vel több, mint egy átlagos vasúti kocsi ülőhelyeinek száma. Egy három kocsiból álló szerelvényen így 96-tal több ülőhely állna az utasok rendelkezésére. A tárca árajánlatot kért a RegioJet társaságtól.

Az elmúlt öt évben a minisztérium szerint szinte megkétszereződött a Pozsony - Komárom vonalon utazók száma. A fő gondot az jelenti, hogy egyvágányú pályáról van szó, és a járatsűrűség miatt már nem iktathatók be újabb járatok a reggeli csúcsidőben. A közlekedési tárca ezért más, mind anyagilag, mind időben gyorsan végrehajtható intézkedéseken dolgozik, amelyek több utas szállítását tennék lehetővé.

A ZSSK-tól bérelhet emeletes vagonokat a RegioJet

A RegioJet társaság intenzív tárgyalásokat folytat a Közlekedési és Építésügyi Minisztériummal a Pozsony – Komárom vonalon közlekedő vonatok utasszállítási kapacitásának növeléséről, amelyet még azelőtt akarnak kivitelezni, hogy lejárna az érvényben lévő szerződés. Aleš Ondrůj szóvivő tájékoztatatása szerint több lehetséges megoldás is felmerült. Ezek egyike az emeletes vagonok pályára állítása. Ezzel összefüggésben szóba került egy olyan lehetőség is, hogy a RegioJet a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) vasúti kocsijait venné bérbe.

Az egyetlen olyan emeletes vagon ugyanis, amelynek az üzemeltetése műszakilag engedélyezett Szlovákiában, az ZSSK push-pull egysége

– magyarázta a szóvivő.

Hozzátette: az emeletes vagonokból általában hiány van Európában, de ha mégis másféle kocsikat akarnának pályára állítani, ahhoz először is műszaki engedélyt kellene szerezniük, mert csak ezután válna lehetővé a szlovákiai üzemeltetés. „Erről tájékoztattuk a tárcát is. A RegioJet dolgozik ezen az alternatíván, az eredményt minél előbb a közlekedési minisztérium elé terjesztjük” – fűzte hozzá a szóvivő. A közlekedési társaság a tárcának összesen hét-nyolc alternatívát készül bemutatni az utasszállítási kapacitás növelésére a szóban forgó vonalon.

A RegioJet járatain Pozsony és Komárom között tavaly csaknem 3,8 millióan utaztak, egymillióval többen, mint egy évvel korábban. A közlekedési társaság szerint ez a legforgalmasabb egyvágányú vasútvonal egész Szlovákiában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.