2017. október 21., 10:56

A meghosszabbított rendelési idő miatt bírálták az egészségügyi minisztert az orvosok

POZSONY. A körzeti orvosok szempontjából a meghosszabbított rendelési idő nem olyan hatalmas katasztrófa, amint az számukra első pillantásra tűnhet – véli Tomáš Drucker egészségügyi miniszter, aki a Szlovák Orvosi Kamara pénteki közgyűlésén arról igyekezte meggyőzni az orvosokat, hogy lépésével nem kívánja működésképtelenné tenni a rendszert, noha egyesek körében ez a módosítás ezt idézheti elő.
201710211003250.TD_4-2.jpg

Az orvosok elégedetlenek a meghosszabbított rendelési idővel, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) közgyűlésén egyet nem értésüknek adtak hangot Tomáš Drucker egészségügyi miniszterrel. Saját bevallásuk szerint soraikból sokan fáradtak és kiégtek, s többen is azt fontolgatják, hogy elhagyják az ambuláns ágazatot. Andrej Kiska köztársasági elnök mindeközben már aláírta azt a törvénymódosítást, amely heti 35 órában kötelezi rendelésre az orvosokat. A jogszabály novembertől lép hatályba.

„A beleegyezésünk nélkül szavazták meg” – rótta fel a tárcavezetőnek néhány orvos, akiknek nincs ínyére, hogy a jogszabály-módosításhoz két képviselő módosító indítványa is elegendő volt.

„Kormányzati és ellenzéki oldalon is egyetértés volt a kérdésben” – indokolta meg a lépést Drucker, egyben azzal igyekezve nyugtatni az orvosokat, hogy a meghosszabbított rendelési időhöz irányadó eligazítás párosul majd.

A miniszter újfent megismételte, hogy a törvénymódosítás olyan esetekkel is foglalkozik, amikor objektív okokból kifolyólag az orvos nem teljesítheti a jogszabály-módosításban foglaltakat. Megerősítette, hogy az adminisztráció nem képezi a rendelési idő részét, a beteglátogatás viszont igen.

A körzeti orvosok novembertől hosszabb ideig lesznek kötelesek rendelni. A törvénymódosítás értelmében legkevesebb heti 35 óra erejéig a páciensek rendelkezésére kell állniuk, illetve azt is meghatározza a törvény, hogy legalább heti két alkalommal 15:00 óráig kell rendelniük. A törvénymódosítás célja a körzeti orvosok nyújtotta szolgáltatások elérhetőségének kiterjesztése.

Az eredeti javaslat szerint heti 30 óra rendelési időre kötelezték volna az orvosokat, ám az ambuláns sürgősségi ügyeletek nyitvatartási idejének az eredetileg tervezett 23:00 óráról 22:00 órára történő csökkentésével a parlamenti szakbizottságban végül arról született döntés, hogy a vonatkozó törvény módosításával a körzeti orvosokat heti 35 órányi rendelési időre kötelezik. Az ambuláns sürgőségi ügyeleteken az orvosok jelenleg reggelig vannak szolgálatban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.