A Marco-ügy megnyitotta Pandora szelencéjét
A gyermeknek az édesanyjától az édesapjához történő átadását megelőző események nem ismertek. Állítólag az egész az óvoda előtt játszódott le, miközben a bírósági végzés végrehajtásának célzó eljárásnál a rendőrség is jelen volt. A kislány szemmel láthatóan nem volt lelkileg felkészülve a rá váró helyzetre, nem tudni, hogy családjával foglalkozott-e megelőzőleg pszichológus. A gyermek az apjának történő átadással szemben védekezett, azt kiabálta, hogy nem akar Svájcba menni, majd később azt, hogy fél. Az anya élettársa felfokozott idegállapotban volt, s a szociálisügyi alkalmazott később arra figyelmeztette, hogy az ő személyes szorongása vetül át a gyermekre, a kislány arra reagál, amivel a férfi nem segíti a gyermek helyzetét. A kislány az apjának történő átadáskor kétségbeesetten kiáltozott.
Lucia Nicholsonová, az ellenzékben politizáló Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője szerint ez az eset is egy rendszerbéli kudarc s mindazon hibák tanúbizonysága, amelyeket a gyermekek az adott személynek való odaítéléskor elkövetnek. Nem ért egyet azzal, hogy a kislány esetét megelőző Marco-ügyben, egyéni hibáról, a magas beosztású bírósági alkalmazott egyéni kudarcáról lett volna szó, amint azt Ján Richter, munka, szociális- és családügyi miniszter állítja. Az iskolapadból a kisfiút akarata ellenére kirángató hivatalnokot időközben a bíróság elbocsátotta. A neki asszisztáló, cselekvését tétlenül szemlélő szociálisügyi alkalmazottnak viszont Richter a védelmére kelt. A miniszter szerint ezeknek a szociálisügyi alkalmazottaknak nem áll jogukban szembemenni a bírósági végzéssel, ezért is indítványozza jogköreik kiterjesztését.
A parlament szociálisügyi bizottságában, amely pénteken a kis Marco esetével foglalkozott, Nicholsonová képviselői audit megvalósítását sürgette. A képviselőnő be kívánna tekinteni az egyes esetek jegyzőkönyveibe, illetve a bírósági végzések végrehajtását dokumentáló videofelvételeket is meg kívánja nézni. A képviselők ennek alapján állapítanák meg, hogy egyéni hibáról volt szó, avagy a rendszer mondott csődöt. Nicholsonová szerint ugyanis párttársának, Natália Blahovának további 10 hasonló esetről van tudomása szerte az országból.
Monika Jasovská, az igazságügyi minisztérium államtitkára s a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) tagja ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ez a személyes adatok védelméből fakadóan nem valósulhat meg. Felszólította, hogy az esetekkel kapcsolatos dokumentumokat bocsássa rendelkezésre, hogy a szaktárca megkezdhesse azok felülvizsgálatát. Az államtitkárt egyben meglepte, hogy a képviselőknek más esetekkel kapcsolatosan is vannak információi, ahogy az is, hogy az emberek nem fordultak egyenesen az igazságügyi tárcához. „Örömmel veszem, ha az adatokat átadják a minisztériumnak. Minden egyes esetet felülvizsgálunk, hogy megállapítsuk hibát vétettek-e. Nem hatolhatunk az ügy meritumába, tekintve, hogy a döntés jogerős és végrehajtandó, de a szakemberek a felvételek alapján képesek megítélni a beavatkozást“ – magyarázta az államtitkár. Jankovská szerint egy ítélet végrehajtása bizonyos tekintetben mindig erőszakos, hiszen olyasvalami végrehajtásról van szó, aminek valaki nem kívánja magát alávetni. Ugyanakkor mindig a gyermekre való tekintettel kel megvalósítani.
A képviselői audittal kapcsolatos javaslatról a jövő héten kedden tárgyal majd a parlament illetékes bizottsága. A koalícióban tömörülő kormányon kívüli szervezetek már Marco esetében hangsúlyozták, hogy a hivatali fellépés nem volt összeegyeztethető a gyermek legfőbb érdekeivel. Egyúttal arra hívták fel a figyelmet, hogy etikátlan és a gyermekre nézve káros a vele kapcsolatos személyi adatok közösségi oldalakon történő közzététele. „Az, hogy a sajtóvisszhang keltése gyakorta az egyedüli hatékony eszköz, amellyel megakadályozható, hogy az illetékesek inkompetens fellépését a szőnyeg alá seperjék, még nem nyújt felmentést egy gyermek személyes szférájába való ilyetén beavatkozás alól“ – emlékeztetnek rá a nonprofit szervezetek.
