A magyar iskola legyen a jó iskola szinonimája
Sok gonddal és megoldatlan problémák halmazával kezdik pedagógusaink a 2018/2019-es tanévet. A sajtóhírek alapján nem sok jóra számíthat a tanári réteg, lépések bár történtek, de inkább hátrafelé, közben érezhetően nincs jó kezekben az oktatási rendszer. Az oktató-nevelőket elkeserítő kérdésekről és félelmekről Kiss Beátát, az MKP oktatási és kulturális alelnökét kérdeztük, aki intézményvezetőként és kitűnő pedagógusként a maga bőrén is érzi a változásokat.
Az oktatási tárca szeretné törvénybe iktatni, hogy 65 év legyen a pedagógusok felső nyugdíjkorhatára. Szükségesnek látja ezt a lépést, illetve valóban fiatalítani kellene a tantestületeket? Egyáltalán tud-e még valaki 65 évesen érdemben mit kezdeni ezzel a felnövekvő, más energiákat igénylő generációval?
A pedagógusok életkorával és alkalmazásával kapcsolatos tervezett rendelkezés nagyon kényes kérdés. Vannak tények. Való igaz, hogy a mai ifjú generáció olyan újszerű megközelítést és bánásmódot igényel, mely bizony sok esetben a fiatalabb kollégákat is próbára teszi. El kell fogadnunk, hogy generációs különbségek bizony léteznek. Az is tény, hogy sok iskolában egyes kollégáknak nem akaródzik nyugdíjba vonulni, vagy a nyugdíj mellett jól jön egy kis jövedelem-kiegészítés. A gyatra pedagógusi fizetések és az abból adódó nyugdíj összege mellett ez teljesen érthető. Ugyanakkor a fiatal, frissen végzett tanárok nem tudnak elhelyezkedni, mert – főleg a magyar iskolákban – nincs elég hely. Vannak hiányszakok is, főleg a természettudományi tárgyakat illetően. Összességében megértem az idősebb kollégákat, hogy szívesen maradnak a katedrán, de meg kell érteni a fiatalokat és a frissülő korszellemet is. Helyesnek tartom tehát, hogy legyen határa a nyugdíjas korú kollégák alkalmazásának, de szigorúan azzal a kitétellel, hogy az iskola, illetve annak igazgatója dönthessen arról, hogy ha az adott kollégára szükség van, maradhasson.
Valóban olyan rosszul állunk minőségi, hazai magyar nyelvű tankönyvek terén? Hol a hiba? Ki tudna ez ellen tenni?
A honi magyar nyelvű tankönyvekről nincs jó véleményem. Az esetek nagy többségében fordításokról, sőt kifejezetten rossz minőségű fordításokról beszélünk. Sokszor hallom, ennek az az oka, hogy a felvidéki magyar kollégák egyszerűen nem szállnak be a tankönyvírásba. Lehet, van ebben igazság, de a bonyolult pályázati eljárás sokak kedvét és lehetőségét szegi. Egyébként meg kell, hogy valljam, nem értem a fordított tankönyvek hiányosságait sem: látom, hogy valaki vagy jó nyelvész vagy jó szakember. Nem lehet ezt összehangolni? Miért nem lehetséges, hogy egy, a szaktantárgyban jártas szakember keze alól kerüljön ki egy olyan tankönyv, mely a magyar nyelv szabályainak is megfelel? Illetve fordítva. Még rosszabb a helyzet egyes tantárgyi versenyek feladatainak fordítása esetében, már amennyiben egyáltalán megszületnek. A megoldást abban látom, hogy végre meg kellene jelenjen a közoktatási törvényben a nemzetiségi oktatás fogalma. S ha az megvan, akkor ahhoz hozzá lehetne rendelni egy olyan komplex pedagógiai intézményt, mely többek között a tankönyvkiadás sajátos nemzetégi specifikumaiért felelne.
Mi a helyzet azzal a komplex szakmai tervvel, amit a kisiskolák megtartásának céljából készítettek, sikerült-e ezt nyáron alapítványi keretek közé tenni?
Az MKP tervezete, melyet több mint egy éve tettünk le az asztalra, jelenleg ott található, ahol segíthetnek a megvalósítás lehetőségeiben. Célunk, hogy az óvodafejlesztés vagy a Baross-terv módján a felvidéki kisiskolák és kis létszámú iskolák is pályázhassanak különböző célokra. Nemcsak a fejlesztés, hanem akár a puszta megmaradás okán is. Ezen folyamatosan dolgozunk, bízom benne, hogy egyszer ez az álmom megvalósul. Viszont kötelességem tudatni, hogy egyelőre még mindig csak célokról beszélünk.
És az örök klasszikus: mit üzenünk a kollégáknak a tanév kezdetének közeledtével? Mi befolyásolhatja pozitívan illetve negatívan a tanévet?
Az idei, uborkaszezonnak nevezett nyári szünet idején is sok információ borzolta/borzolja a kedélyeket. Látható, hogy a minisztérium nem tudja megoldani a tudományos akadémia kutatóintézetei körüli kérdéseket. A pedagógusokat érintő jogszabályalkotás során a kreditrendszer körül csupán kozmetikázásra, nem megoldásra kerül sor. Az a tény, hogy bár a kreditek nem vesztik érvényességüket, ám az utánuk járó fizetési pótlék csak 7 évre szól majd, gyakorlatilag bebetonozza a jelenlegi állapotokat. Sokak fölháborodtak azon, hogy a nemzetiségi nyelvek oktatását vállaló szlovák iskolák emelt normatívát kaphatnak. S bár a minisztérium nyilatkozata szerint ez a magyar nemzeti közösség nyelvét nem érinti, a jogi a környezet nem egyértelmű, így nyilvánvaló az aggodalom. Talán csak ígért fizetésemelés hoz némi örömöt az ürömbe, már amennyiben tényleg lesz. Sok gonddal kezdjük a tanévet, és én nem érzem azt, hogy a megfelelő emberek irányítják ezt a rendkívül fontos szakterületet. Így nem marad más hátra számomra, hogy azt a meggyőződésemet fejezzem ki, hogy a magyar pedagógus és a magyar iskola legyen a legkülönbek között is a legkülönb. Rengeteg támogatást kapunk Magyarországról, olyat is, melyet itthon kellene megkapnunk. Ám az a kötelességünk, hogy ezt kiváló munkával háláljuk meg. Osztom azok véleményét, akik azt mondják: a magyar iskola legyen a kiváló iskola szinonimája. S ha így van, nem eshet bántódásunk. Csakis így lehet majd elegendő gyermek intézményeinkben. S ha elég erősek vagyunk, a jogérvényesítésünk is erősödhet. Tehát Hajrá! Mindent bele magyar iskolák!
