A lakosság többsége változtatna az egyházak finanszírozásán
A közvélemény-kutatás során arra keresték a választ, hogy a lakosság miként vélekedik az egyház és az állam viszonyának aktuális szabályozásáról. A felmérés eredményei szerint a megkérdezettek legnagyobb hányada, csaknem harmada (31,4 százaléknyian) úgy vélekedett, hogy az egyházak finanszírozását teljesen le kellene választani az államról, több mint negyedük (26,2 százaléknyian) pedig azt mondta: az államnak csak az egyházak bizonyos "közérdeket szolgáló" tevékenységeit kellene anyagilag támogatnia.
Szlovákiában jelenleg 18 olyan vallási felekezet van, amelyeket az állam egyházként ismer el, ezek működését jelentős részben a költségvetésből finanszírozzák. Az egyházak állami finanszírozása az egyházi alkalmazottak bérezésén kívül több területre is kiterjed, összköltsége az utóbbi években átlagosan évi 30-40 millió eurót tett ki.
A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) felmérése szerint az egyházak finanszírozásának jelenlegi gyakorlatával a megkérdezettek kevesebb mint harmada értett egyet, 16 százalékuk pedig nem tudott vagy nem akart nyilatkozni a témában.
Ugyanebben a felmérésben egy másik kérdésre, amely a hívek által fizetendő egyházi adó bevezetését vetette fel, a megkérdezettek legnagyobb hányada (46,5 százalékuk) azt a választ adta, hogy támogatni tudná azt, ugyanakkor nem egészen egyharmaduk (27,5 százalékuk) határozottan elutasította ezt a felvetést. A megkérdezettek több mint egynegyede (26 százaléknyian) erre a kérdésre nem adott választ.
Az egyházak állami finanszírozásának megszűntetése vagy megtartása a közélet olyan visszatérő témája, amely az ország függetlenedése óta gyakorlatilag minden választási időszakban előkerül, ugyanakkor abban eddig semmilyen érdemi változtatás nem történt. A témával legutóbb idén májusban foglalkozott a média, amikor civilek egy csoportja népszavazás kiírását kezdeményezte az ügyben, és megkezdte a referendum kiírásához szükséges 350 ezer aláírás összegyűjtését.