A lakosság mintegy 40 százaléka támogatja a pedagógusbérek emelését
A béremelés támogatását, illetve elutasítását a lakosság két fontos jellemzője határozza meg: a felmérésben résztvevők iskolai végzettsége, illetőleg az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) preferenciái – mutatott rá Miroslav Bahna, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének (SÚ SAV) munkatársa.
„A középiskolai végzettséggel, érettségivel rendelkezők között, s tőlük is markánsabban az egyetemet végzettek között jóval magasabb azoknak a száma, akik a pedagógusok fizetésemelésre irányuló követeléseivel egyetértenek, mint azok száma, akik nem értenek egyet” – magyarázta Blaha. Az egyetemet végzettek túlnyomó többsége, 51,9 %-a egyetért a pedagógusok bérének jelentős növelésével.
A felmérésből kiderül, hogy kevésbé hajlanak a fizetésemelés irányába azok, akik, ha a felmérés idején lennének a választások, a Smer-SD mellett tennék le a voksot. Közülük csupán 25,7 százalékuk értene egyet a pedagógusbérek jelentősebb emelésével.
„Ezzel szemben a más pártokat választók, a választásokon egyáltalán részt venni nem kívánók, illetve azok között, akik nem tudják eldönteni, mennek-e választani vagy nem, magasabb a pedagógusbérek emelését támogatók száma (40,1 %), mint az ellenzőké (35,2 %)” – jegyezte meg Bahna.
A kérdés, amire a felmérés résztvevőinek válaszolniuk kellett: a pedagógusok fizetésemelést követelnek, egyetért-e avagy nem, hogy a kormánynak számottevő béremelést kellene jóváhagynia. A résztvevők az alábbi lehetséges válaszokból választhattak: határozottan egyetértek, egyetértek, sem az egyik, sem a másik, nem értek egyet, határozottan nem értek egyet.
