2014. október 30., 17:05

A lakosság fele sem bízik az uniós intézményekben

POZSONY. A lakosság kevesebb mint fele, csupán 41 százaléka bízik meg az Európai Unió intézményeiben, amivel az ország némileg elmarad a 43 százalékos uniós átlagtól. Ez az első alkalom, hogy ebből a szempontból az átlag alatt teljesítünk.

Egy másik negatív rekordként könyvelhetjük el a tényt, hogy a 16 és 24 év közötti korosztály csupán 6 százalékát mozgatták meg az idei európai parlamenti választások, amivel jelentősen elmaradunk a 28 százalékos uniós átlagtól.

A szlovákiai fiatalok csupán 3 százaléka ment el szavazni, míg az EU-s átlag 37 százalék. Az európai parlamenti választásokon a lakosság 13,05 százaléka vett részt, ami rekordalacsony részvételi arányt jelent, s egyenesen riasztó, ha 42,54 százalékos uniós átlagra pillantunk.

Mindez az Európai Parlament Eurobarométer felméréséből derül ki, amelyet 2014. május 30-a és június 27-e között végeztek 1041 szlovákiai választópolgár megkérdezésével. A teljes, uniós szintű felmérésbe 27 331 személyt vontak be. A közvélemény-kutatás a válaszadókat életkoruk, szavazói hangulatuk, nemük, illetve az EP-választásokkal kapcsolatos tájékozottságuk alapján igyekezett feltérképezni. A felmérés eredményeiről Robert Hajšel, az EP Információs Irodájának igazgatója tájékoztatott sajtóértekezlet keretén belül Jana Žitòanská, Monika Flašíková Beòová és Ivan Štefanec EP-képviselők társaságában.

A közvélemény-kutatás eredményei szerint Szlovákiában az 55 évnél idősebb korosztály 18 (EU-átlag 55%), az egyéni vállalkozók 15 (EU-átlag 52%), és a nyugdíjasok 16 százaléka (EU-átlag ugyancsak 16%) ment el szavazni.

A szlovákiai választókat az európai uniós átlagnál jelentősebb mértékben csalták a szavazóurnákhoz az olyan kérdések, mint a munkanélküliség, a nyugdíjak, avagy a nyugdíjrendszer jövőbeni alakulása, az élelmiszerbiztonság és a földművelésügy. Az uniós átlagnál kevésbé keltette fel az érdeklődésüket a bevándorlás alakulása és a klímaváltozás elleni harc. Az összes uniós tagország tekintetében esetünkben a legszembetűnőbb az EU-átlaghoz (47%) viszonyított elmaradás annak tekintetében, hogy mennyire érdekel minket, kik képviselik az országot az Európai Parlamentben (31%).

A választásokon való részvételt a szlovákiai lakosok 40, az uniós lakosság átlagosan 41 százaléka indokolja legfőképpen azzal, hogy egyszerűen minden választáson részt vesz. A hazai polgárok 32, az unió polgárainak átlagosan 41 százaléka tekint állampolgári kötelességként a szavazáson való részvételre. A legtöbb voksolástól távolmaradó szlovákiai polgár (22%) és az uniós polgárok átlagban 23 százaléka azt jelölte meg ennek fő okaként, hogy nem bíznak meg kellőképpen a politikusokban és a politikában.

A férfiak és a nők részvételi aránya 15, illetve 12 százalék Szlovákiában. Az uniós átlag - a fentebb már említett általános részvételi adatok tekintetében - értelemszerűen jelentősen eltérő, ugyanakkor a nemek megoszlásában már meglehetősen hasonló 45, illetve 41 százalékos érdeklődésről tanúskodik.

A választásra jogosult uniós állampolgárok 51 százalékos átlagos eredményével szemben a szlovákiai lakosok csak 42 százaléka tartja jó dolognak az EU-t, viszont a 63 százalékos EU-átlagot meghaladó mértékben, 70 százalékuk érzi magát uniós állampolgárnak. Az EP-választásokról is átlagon felül értesült volt a médián keresztül a szlovákiai lakosság. Az 65 százalékos uniós átlagot 6 százalékkal fejelte meg tájékozottságunk. A választásokról a megkérdezettek 71 százaléka értesült a médiából.

Megosztás