2015. február 13., 08:12

A köztársasági elnöknek nem tetszik az egészségügy iránya

POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök az egészségügy helyzetéről akar tárgyalni Viliam Èislák egészségügyi miniszterrel. Nem elégedett ugyanis a jelenlegi helyzettel.

Kiska erről aztuán beszélt, miután találkozott az egészségügyi nővérek képviselőivel, a találkozó után pedig arról tájékoztatott, hogy mielőbb megbeszélésre hívja a minisztert. Kiska arra kíváncsi, mit tervez még az egészségügyi tárca a következő parlamenti választásokig.

„A mai találkozón nem konkrét kéréseket támogattam, hanem az egészségügyi nővéreket kérdeztem, hiszen ők az egészségügy helyzetét a napi valóságában látják” – mondta el Kiska a találkozó margójára. Az államfő egyáltalán nem elégedett azzal, hogyan fejlődik az egészségügy. „Inkább azt lehet mondani, hogy nem fejlődik.”

A köztársasági elnök rámutatott arra, hogy hiába történt váltás az egészségügyi miniszteri poszton, a nyilvánosság és a páciensek továbbra is világos döntésekre várnak. Ezek a döntések megelőznék az olyan eseteket, mint amilyen például a pöstyéni CT-vásárlás ügye volt.

„Közben mindenki tudja, hogy a rendszerben sok pénz veszik el a páciens kárára, rovására” – tette hozzá Kiska.

Az egészségügyi nővérek a találkozón Kiska támogatását kérték a fizetésekért folytatott harcban. A Nővérek és Szülésznők Szlovák Kamarájának (SKSaPA) képviselői Iveta Lazarová elnöknővel az élen azt kérik, hogy Andrej Kiska ne írja alá az egészségügyi dolgozók jutalmazásáról szóló jogszabályt, ha az egészségügyi tárca a sok észrevétel ellenére érvényesíteni szeretné azt.

A nővérek a legmagasabb közjogi méltóságot a nővéri hivatás demográfiai fejlődésére is figyelmeztették. „Néhány év múlva nem lesz, aki gondoskodjon a pácienseinkről” – mutatott rá az egyik fő gondra Lazarová.

Megosztás