2015. február 2., 08:41

A közös kiképzési stratégiáról tárgyalnak majd a V4-ek Pozsonyban

POZSONY. Közös kiképzési stratégiát és gyakorlatokat terveznek a visegrádi négyek. Többek között erről is tárgyalnak majd a tagországok védelmi miniszterei a legközelebbi, április végén Pozsonyban sorra kerülő találkozójukon – tájékoztatott Martina Balleková, a védelmi minisztérium szóvivője.

„A V4-ek védelmi együttműködési akciótervének kidolgozása éppen Szlovákia elnöklésének idejére esik, amelyet a pozsonyi tárgyalás alkalmával tervezünk jóváhagyni“ - tájékoztatott Martin Glváè védelmi miniszter.

A kiképzés és gyakorlatozás terén az országok már régóta együttműködnek – jegyezte meg. Elnökségünk idején ilyen volt például a Ground Pepper gyakorlat is. „Fontos, hogy pontosan meghatározzuk, milyen gyakran és milyen nagyságrendű gyakorlatokat akarunk szervezni“ – magyarázta. 

A pozsonyi találkozó alkalmával a védelmi miniszterek szót ejtenek többek között a védelmi együttműködés terveiről, de arról is, hogy halad a 2016 első felében készültségi állapotba helyezendő V4-es harci alakulat felállítása. Ugyancsak megvitatásra kerülnek a walesi NATO-csúcstalálkozón megfogalmazódott kötelezettségvállalások teljesítésének mentén történő együttműködési lehetőségekről, különös tekintettel az ún. Készenléti Akciótervre.

A V4-es tagországok kormányai Szlovákia elnöklése idején, 2014. december 9-én védelmi együttműködési nyilatkozatot fogadtak el, mely nyilatkozat számos feladattal bízta meg a védelmi minisztereket. Többek között azzal, hogy dolgozzanak tovább az állandó V4-es moduláris egység létrehozásán, amely a jövőben segítségére lehetne a NATO és az Európai Unió (EU) gyors reagálású hadtestjének az általa végrehajtandó akciókban.

Megosztás