2019. március 7., 16:01

A kormánynak kell eldöntenie, hogy mi legyen Michal Kučerával

Szlovákia Bírói Tanácsa szerint a kormánynak kell eldöntenie, hogy mi a teendő azután, hogy az Európai Unió Törvényszéke elutasította Michal Kučera jelentkezését.

Michal Kučera
Fotó: TASR

„Mivel a kormány ajánlotta a jelöltet a 255-ös bizottságnak, neki kell eldöntenie, hogy ragaszkodik-e Kučera jelöltségéhez vagy visszavonja a jelöltséget, és ajánlatot tesz a Bírói Tanácsnak új jelölt megnevezésére" – mondta Veronika Müller, a Bírói Tanács irodájának szóvivője.

Hozzátette: a Bírói Tanács még vár a hivatalos indoklás fordítására, amelyben az elutasítás okai szerepelnek.

Amint a kormány visszavonja Kučera jelöltségét, Lenka Praženková, a Bírói Tanács elnöke meghirdeti a versenyt az új jelölt kiválasztására. „A bírói poszt egyelőre betöltetlen marad, ideiglenesen ugyanis nem lehet betölteni. A 255-ös bizottság már elküldte a hivatalos álláspontot a Bírói Tanácsnak, amely francia nyelven van, ezért jelenleg még várunk a hivatalos fordításra, amelynek átvétele után már bővebben is tudunk nyilatkozni" – magyarázta a szóvivő.

Miroslav Beblavý független képviselő már jelezte, hogy Kučera elutasítása miatt kezdeményezni akarja a parlament alkotmányjogi bizottságának rendkívüli ülését.

A szóvivő szerint Praženková szívesen fogad minden vitát, amely a sikertelen jelölteket érinti. „A Bírói Tanács érdeke is, hogy betöltsék a pozíciót" – tette hozzá.

A Bírói Tanács szerint a jelölt minden törvényes feltételt teljesített, hogy az Európai Unió Törvényszékének bírója lehessen. Miroslav Lajčák külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy utána fog járni, mi lehetett Kučera elutasításának hátterében. Lajčák a saját elmondása szerint nem tudja elhinni, hogy Szlovákia ne tudna megfelelő jelöltet ajánlani az EU Törvényszékére. Lajčák és Gál Gábor igazságügy-miniszter megegyeztek, hogy mindenképpen van értelme új jelöltet indítani.

Gál szerint először az elutasítás hivatalos okait kell elemezniük, csak ez után dönthetnek a további lépésekről. „Diplomáciai szemszögből is meg kell vizsgálnunk az ügyet. A jelöltek, akiket a Bírói Tanács választott ki, megfelelőek voltak. Látva, hogy más országokból milyen jelölteket választottak ki bírónak, azt kell mondanom, hogy nincsenek arányban a döntések" – mondta szerdán a miniszter.

Gál azt is hozzáteszi, hogy míg az első két jelöltnél objektív okok voltak az elutasításra, most ez abszolút nem állt fenn. „Ivan Rumana a Legfelsőbb Bíróság bírója, ezért otthon van ebben a témakörben, Michal Kučera pedig egész életében az emberi jogokkal és a nemzetközi bíróságok szerkezetével foglalkozott. Ezért is érthetetlen számomra az elutasításuk, annál is inkább, mert négy jelöltet még egyetlen országnak sem utasítottak el. Más országok minisztereitől tudom, hogy probléma elő szokott ugyan fordulni, de soha nem konkrétan a jelöltekkel" – mondta.

A bírói posztot Szlovákiának már 2016 szeptemberében be kellett volna töltenie. Kučerát 2018 novemberében titkos szavazáson választotta meg jelöltnek a Bírói Tanács. Tizenöt jelen lévő tagból tízen szavaztak Kučera mellett.
Kučera Szlovákia negyedik jelöltje volt az EU egyik legfontosabb bírói tisztségére. Az előző jelöltek – Mária Patakyová, Radoslav Procházka és Ivan Rumana – sem feleltek meg az Európai Unió Tanácsa brüsszeli bizottságának.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.