2011. június 22., 14:33

A kormány vállalja az ún. Meèiar amnesztiák eltörlését

POZSONY. A kabinet szerdai ülésén támogatta az ún. Meèiar amnesztiák eltörlésére irányuló jogszabály-tervezetet. A dokumentum májusban került a törvényhozás elé képviselői indítványként. A honatyák 85 szavazattal utalták második olvasatba.

Első olvasatban az alkotmánytörvény-tervezetet a koalíciós képviselőkön kívül támogatta az ellenzéki  Szlovák Nemzeti Párt frakciója, és Ján Poèiatek volt pénzügyminiszter, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselője. Ahhoz azonban, hogy a jogszabály-tervezetet elfogadja a törvényhozás, 90 voksra van szükség. A parlamenti matematika alapján további öt ellenzéki képviselőnek kellene igennel szavaznia Meèiar amnesztia-rendeleteinek  eltörlésére.

Egyelőre talány, hogyan viselkednek majd a legerősebb ellenzéki párt képviselői a szavazásnál. Róbert Fico volt miniszterelnök, a Smer elnöke elnöke többször  hangsúlyozta, hogy az amnesztiák eltörölhetetlenek. Szerinte ezt a nézetet vallja az Európai Emberjogi Bíróság is. Daniel Lipšic belügyminiszter ennek az ellenkezőjéről van meggyőződve. Õ azzal érvel, hogy az elnöki kegyelmeket sok országban eltörölték. Ez legtöbbször diktátori rendszerek megdöntése után következett be, vagy azért, mert az amnesztiarendelet felvetette a visszaélés gyanúját - magyarázta a belügyminiszter.

Iveta Radièová kormányfő elődje figyelmébe ajánlotta Gustáv Radbruch elméletét, mely kimondja, hogy a három értéknek, az  általános jónak, a jogbiztonságnak és az igazságosságnak egyensúlyban kell lennie, és csak azután keletkezhet a törvényes jog. A miniszterelnök rámutatott: ez alapján az elmélet alapján több hivatalos eljárásban, köztük a közkegyelmekkel kapcsolatos eljárásokban is születtek döntések.

A Kereszténydemokrata Mozgalom  hatodik alkalommal próbálja eltörölni Meèiar  amnesztia-rendeleteit, viszont a törvényhozás most tárgyalhat először úgy a kérdésről, hogy a leginkább érintett személy, Vladimír Meèiar nincs a parlamentben.

A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke 1998-ban – átmenetileg államfői hatásköröket is gyakorló miniszterelnökként – közkegyelemben részesített olyan személyeket, akik részt vettek az egykori köztársasági elnök fia, ifj. Michal Kováè elrablásában, bántalmazásában és külföldre hurcolásában. A bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható a Szlovák Információs Szolgálat, amelynek élén akkor Meèiar egykori bizalmi embere, Ivan Lexa állt. Az ügyet nem sikerült lezárni, mert Meèiar amnesztia-rendeletei nem tették lehetővé számos tanú és gyanúsított kihallgatását.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.