A kormány anyagilag támogatná a nyári üdüléseket és táborokat
A szlovák kormány tavaly vezette be, hogy a diákok és nyugdíjasok ingyenesen utazhassanak vonaton, majd ezután a kedvezményes árú vonatjegyekről döntött több ezer alkalmazott számára. Legutóbb pedig a földgáz árának csökkentését jelezte. A nagy állami bónuszparádé azonban ezzel még nem ért véget! - írja a HNonline.sk, a Hospodárske noviny (HN) napilap internetes portálja. Hamarosan az üdülés és a nyári táborozás kerül terítékre.
A Fico-kabinet úgy döntött, hogy újabban a kisgyermekes családok helyzetén könnyít majd a tervezett kedvezményeivel. „Esetenként ez nagyon drága, s a család azt nem engedheti meg magának“ – célzott Fico a családi vakációkra és a gyermekek nyári táboroztatására, amelyekkel kapcsolatban a második szociális csomag keretében nyújt majd kedvezményeket az érintetteknek. Azok legkésőbb ez év végétől lépnének érvénybe.
Még nem ismertek azok a pontos feltételek, amelyek alapján az állami támogatásokat szétosztanák a rászorulók között. A HN értesülése szerint az egyik lehetőség az lenne, hogy a dolgozóik szabadságolását részben maguk a cégek fizessék meg. Aztkövetően az így keletkezett költségeikkel csökkenthetnék az adóalapjukat.
Az elképzelés egyébként nem jelent semmiféle forradalmi gondolatot. Hasonló ötletekkel már más pártok is előrukkoltak, sőt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) 2012-ben is próbálkozott ezzel az indítvánnyal. Akkor a párt az idegenforgalom támogatásával érvelt. A választások után azonban a kormány úgy határozott, hogy azt majd másként, attraktívabb módon támogatja.
A kormánypártnak ki kellene tartania ezen álláspontja mellett – tanácsolják szakemberek. Vannak azonban más vélemények is. „Az, hogy valaki a családnak átfizeti a vakációja árának egy részét, még nem változtatja Liptószentmáriát (Liptovská Mara) tengerré” – jelentette ki Radovan Ďurana, az INESS elemzője. Azonkívül, ha a kabinet már ilyen újdonságot tervez, akkor az vezérelje, hogy szociális jellegű módosításról van szó. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az új utalványokra csak azok a szlovákiai polgárok válnának jogosulttá, akik a kevesebbet keresők közé tartoznak.