A koalíció vezércserét akar a Nemzeti Emlékezet Intézetében
A Politikai Foglyok Szövetsége, amely adatszolgáltatóként együttműködik az intézettel és képviselteti magát a NEI szerveiben, nehezményezi, hogy érdemben nem szólhatott hozzá a törvénymódosító javaslathoz. A szervezet szerint tetten érhető a szándék, hogy az intézetet politikai befolyás alá próbálják vonni. Ezt állítja az intézet igazgatója, Ivan Petranský is. A Politikai Foglyok Szövetsége leszögezte: az esetleges hiányosságok a mostani szervezeti keretek között is kiküszöbölhetőek.
A NEI jogállását módosítani hivatott jogszabályon Rudolf Chmel kormányalelnök hivatala dolgozik. A koalíciós pártok azzal indokolják a tervezett változtatást, hogy az intézet hatékonyabb működhet a korrekciók után. Ivan Petranský regnáló igazgató a NEI függetlenségének megszüntetéséről beszél. Többen megfogalmazták, hogy a változás legfőbb célja a jelenlegi vezetőség menesztése.
A NEI-t jelenleg Ivan Petranský vezeti, aki a 2002-ben alakult intézet első igazgatója, Ján Langoš halála után fiatal történészként foglalta el a megüresedett posztot a Szlovák Nemzeti Párt jelöltjeként. Mint később kiderült, Petranskýt ez nem késztette feltétlen hálára, ugyanis nem akadályozta meg, hogy napvilágra kerüljenek Ján Slota viselt dolgai a kommunista időkből. Ezt követően az SNS komoly erőfeszítéseket tett az intézetet felszámolására.
A most előirányzott változások ellen többen is tiltakoztak. A kommunista idők két legjelentősebb ellenzéki személyisége, Ján Èarnogurský és František Mikloško, valamint Milan Zemko történész is nyílt levélben érveltek a jelenlegi status quo fenntartása érdekében. Kifejtették: ők szintén a „kádercsere” eszközének tekintenék a törvénymódosítást, ami a NEI működését sodorná veszélybe. Érveik azonban a jelekből ítélve nem sokat nyomnak a latban.
A törvénymódosítás eredményeként megváltozna a kutatás időszaka. Az új törvény alapján a müncheni szerződés megszületésétől kezdődően lehetne tanulmányozni a titokszervezetek iratait. A NEI élére héttagú tanácsot állítanának, az igazgatót a jövőben nem a parlament jelölné és választaná meg, hanem a kormány javasolná, a parlament csak jóváhagyná.
Rudolf Chmel egyelőre nem beszél arról, hogy ki lehetne az intézet új vezetője, bennfentesek viszont úgy vélik, hogy akár Bukovszky László személye is szóba kerülhet. Bukovszky jelenleg Rudolf Chmel hivatalának a legiszlatív osztályát vezeti, korábban évekig a NEI levéltárának igazgatója volt.
Rudolf Chmel és a koalíciós Martin Poliaèik (SaS) takarékossági okokkal indokolja a törvénymódosítást. Tény, hogy az új törvény lefaragná az alkalmazottak bérét. Az igazgató fizetését a mostani 2 307 euróról 1 930 euróra csökkentené, a tanácstagoknak pedig a mostani 1 538 euró helyett 769 euró juttatást adna.