2011. szeptember 12., 14:10

A koalíció saját sorsáról tárgyal

CSESZTE. Zárt ajtók mögött tárgyal a kormánykoalíció összes érintettje, vagyis a miniszterek és a parlamenti képviselők is. Az újságírókat kizárták a parlamenti üdülő területéről is, hogy a munkát semmi ne zavarja.

A pártszóvivők is csak annyit erősítettek meg, hogy belügyekről tárgyalnak, s még az sem dőlt el: a tanácskozást követően tájékoztatják-e a nyilvánosságot arról, milyen eredményre jutottak.

A 79 parlamenti képviselő közül csak a független (a kereszténydemokratáktól kizárt) Andrej Ïurkovský hagyta el a tanácskozást azt követően, hogy bizalmáról és támogatásáról biztosította a kormányt, s bejelentette: ő megszavazza az európai pénzügyi stabilitási alapot és annak emelését is. Ïurkovský az újságíróknak azt mondta: a hangulat ugyan feszült, de szerinte van mód arra, hogy a koalíció együtt folytassa a kormányzást.

A közrádió déli hírműsora meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte, az euró-mentőcsomag esetében a Szabadság és Szolidaritás pártjának makacs elutasítását úgy akarják áthidalni, hogy a kormány alkotmánytörvényként terjeszti elő a javaslatot a parlamentnek, így eleve szükség lesz az ellenzék egy részének támogatására is, tehát a mentőcsomag esetleges megbuktatását nem lehet majd csupán a kormánykoalíció számlájára írni.

A délutáni nem hivatalos információk szerint az is szóba jött, hogy Szlovákiában népszavazás döntse el, csatlakozzon-e az ország az európai pénzügyi stabilizációs alaphoz.

Az alkotmányos többséghez legalább 90 szavazat kell, a koalíciónak maximum 79 áll a rendelkezésére, tehát legalább 11 igent kellene megszerezni a sikerhez Robert Fico pártjától. Politológusi vélemény szerint alkotmánytörvény sem biztosítja a koalíciónak, hogy Sulík pártja a mentőcsomag ellen szavazzon. Juraj Marušiak szerint Fico épp azt kötheti ki ezzel kapcsolatosan, hogy csak 11 képviselője szavazza meg a javaslatot, s ezzel sem a kormány, sem a Szabadság és Szolidaritás pártja nem mentesül a felelősségtől.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.