A koalíció már osztja az állami vállalatokat
Húsz állami vállalatot, amelyek a minisztériumok és a Nemzeti Vagyonalap utóda alá tartoznak, nem azok a pártok igazgatnak majd, amelyek az adott minisztériumokat irányítják. A Smer-SD, a SNS, a Most-Híd és a Háló egy kulcs szerint osztják szét azokat, amelyről a napokban tárgyalnak. Nem lesz érvényben az sem, hogy az állami vállalatok egyszínűek legyenek. Többségükben több párt jelöltjei lesznek a felügyelőtanácsokban és az igazgatótanácsokban is.
A Smer így olyan helyekre is bejut, ahol nincsenek miniszterei. A Denník N információi szerint már megvoltak az első tárgyalások az egyes vállalatokbeli funkciók szétosztásáról.
A Smer megtartja legerősebb befolyását az energetikában. Az előzetes megegyezések szerint a legerősebb párt olyan nagyvállalatokat ellenőriz majd, mint a SEPS, amely alá tartoznak a magasfeszültségű vezetékek és a villanyáramból származó nagy bevételek, vagy a JAVYS, amely az atomenergetikában működik és atomhulladékkal dolgozik, illetve valószínűleg ellenőrzése alá kerül egy a három vasúti társaság közül is.
A Cargo, vagyis a vasúti teherszállító iránt a Most-Híd, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) iránt, amely ígéretet tett az InterCity vonatok újbóli bevezetésére, az SNS érdeklődik. Ugyanakkor a közlekedési minisztérium a Háló hatáskörébe tartozik.
A Smernek lesz a legtöbb jelöltje a Tipos és a Szlovák Posta vezetőségében is.
A legnagyobb valószínűséggel a Most-Híd szerzi meg a Vízgazdálkodási Vállalatot, amelyet eddig Ladislav Lazár, a Smer jelöltje vezetett. Az állami vállalat a környezetvédelmi minisztériumhoz tartozik, így nem meglepő, hogy a Most-Híd kapja meg azt, hiszen az ő miniszterük Solymos László.
Lazár vezetése idején robbant ki a komppal kapcsolatos botrány is. A komp bérleti szerződéséről van szó, amelyet már akkor megkötöttek, mikor még nem zárult le a pályázat. Az üzlet kapcsolódott az akkori környezetvédelmi miniszterhez, Peter Žigához (ma ő a gazdasági miniszter) és Martin Glváè védelmi miniszterhez (ma ő a parlament alelnöke). Lazár a Smer első kormányzása idején a kassai hőerőmű vezetője volt, Ivan Mikloš korábbi pénzügyminiszter szerint Lazár vezetése idején a vállalatot szétlopták és pénzt menekítettek ki belőle.
Kérdéses, vajon ki kapja meg a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatot, amely szintén a környezetvédelmi minisztériumhoz tartozik. A Most-Híd meg akarja tartani az Envirofondot, amelyen keresztül évente több millió eurós támogatás kerül a környezetvédelembe.
A Háló valószínűleg az általa irányított egyetlen tárca, a közlekedési tárca vállalatai közül kapja meg valamelyiket – játékban van még a két reptér, a pozsonyi és a kassai.
A Szlovák Útkartbantartó Vállalat és a Nemzeti Autópálya-társaság esetében a Smer jelöltjei lesznek többségben.
