A kitelepítés 70. évfordulóján emlékeztek Csiliznyáradon

„Emlékekből él az ember, s múltból él az emlékezet. Kinek nincs múltja, nem lehet jelene, s jövője sem” – ezzel a múltból jövő üzenettel köszöntötte Lukács József, Csiliznyárad polgármestere a megemlékezés résztvevőit. Az eseményen jelen volt Sárközy Irén, a Most-Híd parlamenti képviselője, Rigó Konrád kulturális államtitkár, Bacsó László, az MKP Nagyszombat megyei képviselője, a környék falvainak polgármesterei és Csiliznyárad önkormányzatának képviselői.

A megemlékezés a községháza előtt a 2007-ben felállított kopjafa mellett zajlott, amelynek fájába bevésték azoknak a neveit, akiket a hatalom elüldözött a szülőfalujából, akiket szülőfalujukban „bölcsőben ringattak” és ugyanott „batyuval kidobtak".

Illés Attila bevezetője után az Egy marék földet (Egy kitelepített magyar kívánsága) című vers hangzott el, majd a helyi óvoda és iskola gyermekei szavaltak és énekeltek a szülőföld szeretetéről.

Lukács József polgármester beszédében felelevenítette a 70 évvel ezelőtt, 1947. január 22-én zajlott eseményeket, amikor Balonyról, Csilizradványról, Szapról, Csiliznyáradról Nagymegyerre és Dunaszerdahelyre teherautókkal vittek el 38 családot, melyhez 181 személy, köztük 29 gyermek tartozott. A dunaszerdahelyi vasútállomásról egy transzporttal vitték őket Csehországba a Kladno járásban levő Slaný településre.

A Beneš-dekrétumokként elhíresült elnöki rendeletek állampolgárságuktól fosztották meg elődeinket. Csiliznyárad lakosaitól is elvették vagyonukat, nemcsak emberi mivoltukban alázták meg őket, de gyakorlatilag lehetetlenné tették a mindennapi életüket. Ezek a történések a magyarság 20. századi történelme tragédiáinak része, melyek hiábavalóan érték nemzetünket.

Sárközy Irén beszédében megfogalmazta, fontosnak tartja, hogy legyenek az iskolákban olyan tanítók, s kerüljenek a tanulók elé olyan tankönyvek, akik és amelyekben objektív és méltó módon ismertetik a kitelepítés tragédiájának összefüggéseit, előzményeit és következményeit.

Rigó Konrád államtitkár kiemelte, hogy az emlékünnepségek is útmutatók lehetnek a mai utódoknak, hogyha késztetést éreznek, tudják megkeresni és meglelni az emlékek forrását.

Bacsó László azt a szomorú tényt hangsúlyozta, hogy Felvidéken talán nincs is olyan család, amelyet a kitelepítés borzalmai és annak máig sújtó fájdalmai ne érintenének.

Az ünnepi szónoklatok után a Csiliznyáradi Dalárda elénekelte az Örökségünk című dalt, majd Csiliznyárad polgármestere, az ünnepi szónokok, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének képviselői, a nagymegyeri Csemadok képviselője elhelyezte a kopjafánál az emlékezés koszorúját.

Az emlékdélután a helyi faluház nagytermében folytatódott, ahol id. Bábics Pál és Illés Mária, akik átélték és megszenvedték a kitelepítés minden keserűségét, megosztották emlékeiket a nagyszámú hallgatósággal.

A szívszorító, könnyeket előcsaló beszámolók után a Boráros Imre Színház művészei, Boráros Imre és Petrécs Anna előadta Csáky Pál Hit és hűség című színpadi játékát, melyet a hálás és meghatódott közönség nagy tapssal köszönt meg.

Az ünnepi műsor után mindenkiben megfogalmazódott, hogy akár győzelem, akár kudarc, az emlékeknek nem szabad elhalványulni, nem szabad elveszni a történelem ködében. Történelmünk fényes időszakaira, nagyjaira szívesen emlékezünk. Nem szívesen ugyan, de emlékeznünk kell a kudarcokra, veszteségekre és a tragédiákra is. Az előbbiekre azért, hogy nőjön hitünk és önbecsülésünk. Utóbbiakra azért, hogy ne merüljenek feledésbe azok a fájdalmak, amelyeket ennek a falunak ártatlan lakósai elszenvedni kényszerültek, hogy ne feledjük az áldozatokat, az áldozathozókat, s ha lehet, kerüljük ki az újabb veszteségeket és erősödjünk a bajok által.