2012. március 28., 15:12

A kisebbségek jogállását szabályozni kell!

POZSONY. A 73 civil szervezetet tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala levélben tudatta Robert Ficóval és alakuló kormányával a javaslatait a nemzeti kisebbségek jogait érintő kérdésekkel kapcsolatban.
Portálunkhoz eljuttatott közleménye szerint a Kerekasztal a levélben figyelmeztette Robert Ficot és a megalakuló kormányt, hogy a nyelvtörvényt össze kell hangolni Szlovákia nemzetközi kötelezettségeivel. "A nyelvhasználatot szabályozó törvényeket többször is módosították, a változtatások áttekinthetetlenek és aránytalanok, gyakran az állampolgárok magánszférájába avatkoznak be. Nem sikerült megoldani a kisebbségek nyelvén való televíziós közvetítés, a nyilvános feliratok kérdését sem, míg a hivatalos kommunikációban való kisebbségi nyelvhasználatra nagyon kevés tér nyílik, a gyakorlatban az kikényszeríthetetlen" - olvasható a közleményben.

A Kerekasztal kitér arra, hogy a nyelvhasználati rendelkezések Szlovákia nemzetközi vállalásait is sértik, ezzel kapcsolatban több szervezet, például az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének tanácsadó bizottsága, vagy a Velencei Bizottság is bírálta az országot. A szervezet fontosnak tartja, hogy a szlovák kormány a programnyilatkozatába sorolja be a nyelvhasználatra vonatkozó kérdések továbbfejlesztését, összhangban az ország nemzetközi kötelezettségeivel. Ezzel egyidejűleg meg kell teremteni a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvény alkalmazásának feltételeit.

"A jövőbeni célkitűzések között szerepelnie kell több törvény elfogadásának: a kisebbségi kultúrák finanszírozását, a kisebbségi közoktatást, valamint a kisebbségek jogállát is szabályozni kell. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Kerekasztal fontosnak tartja, hogy a kormány egy önálló, megfelelő kompetenciákkal és anyagi háttérrel rendelkező emberi jogi és kisebbségügyi minisztériumot hozzon létre a most létező kormányalelnöki hivatal helyett" - állapítja meg a Kerekasztal.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala pártállástól függetlenül szeretne konstruktív párbeszédet folytatni az új kormány képviselőivel, a kisebbségek jogállásának érvényesítéséről. A szervezet ezért arra törekszik, hogy bekapcsolódhasson a fent említett törvények előkészítésébe és a szakmai párbeszédbe.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.