2018. május 25., 16:07

A kétes restitúció indította el Matečná karrierjét

Gabriela Matečná mezőgazdasági miniszter asszony leváltási kísérlete sikertelennek bizonyult a parlamentben. Az ellenzék érveit a miniszter asszony azzal ütötte el, hogy inkorrekt politikai küzdelemről van szó csupán. 

Gabriela Matečná
Fotó: TASR

Matečná szerint az ellenzéki képviselők eddig egyáltalán nem érdeklődtek a mezőgazdasági tárca iránt. Megoldási javaslataik nem voltak, és csupán az utóbbi hónapok történései keltették fel az érdeklődésüket a terület iránt. Miközben jómaga már két éve járja az országot, hogy felhívja a figyelmet a terület fontosságára az ország gazdaságára nézve.

Az Aktuality.sk portál kommentátora, Peter Bárdy szerint nem szokatlan jelenség, ha a mezőgazdaság területén dolgozó emberek a nap végére bepiszkolódnak a sártól vagy a trágyától, az azonban már korántsem nevezhető természetesnek vagy helyesnek, ha a támogatások elosztásáért felelős menedzserek a korrupciótól lesznek sárosak. S bár Matečná miniszter asszony közvetlenül nem vádolható korrupcióval vagy csalással, mindenképpen társfelelőssége van az uniós támogatásokkal való ügyeskedésben, mégpedig egészen 2008-tól, amikor is a Szlovák Földalapban dolgozni kezdett, amit 2012-ig ő maga vezetett.

A Ndrangheta maffiaszervezettel összeköttetésben álló olaszok 2004-től mintegy 68 millió eurós támogatást kaptak a szlovák államtól. Éppen a földalap vezetője az, aki meghozza a döntést arról, ki bérelheti a földet, ki használhatja azt, vagyis ki kaphat rá támogatást. Nagy valószínűséggel a szóban forgó szervezettel kapcsolatban álló emberek olyan földterületekre is kaptak támogatást, amely a földalapé volt, és nem volt joguk a használatára. Ilyen módon az ellenőrzés is csődöt mondott a földalap részéről, több millió euró merítését lehetővé téve ezáltal törvénytelenül, írja a portál.

Matečná fényes pályafutását Robert Fico és Andrej Danko is egyengette, írja a Denník N napilap, amely szerint a jelenlegi mezőgazdasági miniszter hatalma a kétes kárpótlásokon erősödött meg. Még 2015-ben látott napvilágot egy olyan restitúciós eset Pozsonyivánkán, amely méreteiben megközelítette a nagyszalóki ügyet, amely miatt annak idején hajszálon múlott, hogy Robert Fico első kormánya Mečiar HZDS-ével és Slota SNS-ével szét nem esett. A pozsonyivánkai eset sértettjei is a kárpótlásra jogosultak voltak, akik évekig hiába igyekeztek, hogy visszakapják a földjeiket, amelyet az állam az előző rendszer idején elorzott tőlük. Egészen addig, amíg játékba nem került Fico szomszédja, Peter Sýkora nagyvállalkozó. Ekkor ugyanis hirtelen mozgásba lendült a földalap, és elkezdte kiosztani a kárpótlási telkeket, csodálatos módon éppen azokon a helyeken, amelyek beleillettek Sýkora fejlesztői tervéve. A kárpótlást igénylő, többnyire idős emberektől aztán alacsony áron – mivel állítólag nélküle semmire sem mentek volna a földalapnál – Sýkora felvásárolta a földeket.

A földalapnak mindeközben tudnia kellett, hogy a kárpótlás gyanánt kiosztott földeken nem burgonyát fognak termeszteni, vélekedik a lap.   Sýkora emberei akkoriban több tíz restitúciós szerződést írtak alá Matečnával, és hasonló módon jutottak földekhez az államtól Éberhard, Vágkirályfa,  Gútor vagy Csölle  környékén is. A földalap akkori vezetője, Gabriela Matečná mosta a kezeit, mondván, hogy semmiről sem tudott. Az akkori tárcavezető, Ľubomír Jahnátek pedig gyorsan törvényt módosított, a rendőrség meg a pozsonyi reptér környéki telkek ügyét a szőnyeg alá seperte, mondván nem történt az ügyben bűncselekmény. Mindezek ellenére Matečná a helyén maradt, sőt a következő kormányban egészen a miniszterségig vitte.

A hasonló „földlopások” aztán tovább ismétlődtek, mígnem Iveta Radičová kormánya megpróbálta megakadályozni, hogy a nagyszalókihoz hasonló esetek megismétlődjenek. Simon Zsolt akkori mezőgazdasági miniszter állt elő azzal a törvénymódosító indítvánnyal, amelynek értelmében a kárpótlásra jogosult csak ugyanabban a kataszterben kaphatott volna pótföldet, amelyre az eredeti igénye vonatkozott. Érdekes módon azonban Simon javaslatának éppen a saját párttársa tett keresztbe. A Most-Híd képviselőjének, Jakab Elemérnek ugyanis egy módosító javaslattal sikerült elérnie, hogy a már megkezdett restitúciós ügyekre a régi törvény vonatkozzon.

Jakab módosításának köszönhetően azóta is minden megy a régiben. A földalap azt állítja, nincs áttekintése arról, hány kárpótlási igényt kezelnek az új szabályok szerint. A Denník N napilap szerint a központi nyilvántartásból 30 véletlenszerűen kiválasztott kárpótlási ügyből egyetlen egy sem volt még lezárva, a fejlesztőknek tehát nagyok az esélyeik arra, hogy tovább nyerészkedjenek a kárpótlást igénylők kárára. Jó példa erre Tomáš Drucker is, aki rövid időn belül lemondott a belügyminiszteri posztjáról az újonnan alakult Pellegrini-kormányban, miután kiderült, hogy a felesége nemrégiben Nagyszombat környékén kárpótlási földeket vásárolt, amelyeken új lakóparkot terveznek építeni. A szóban forgó telkeket annak ellenére kiadta a földalap, hogy a kárpótlást igénylő egészen más kataszterbe tartozott. Matečná mindezek ellenére azt állítja, nincs szükség Jakab javaslatának a módosítására.

A kétes restitúciók pedig tovább folytatódnak a Tátra alatt is. S bár a Kuciak-gyilkosság óta egyre több bírálat éri a miniszter asszonyt akár a gyanús kárpótlási ügyek, akár a mezőgazdasági támogatási botrányok vagy éppen a kistermelők gondjainak megoldatlansága miatt, lemondani nem szándékozik. Még Jaromír Čižnár legfőbb ügyész szavai sem gondolkodtatták el, miszerint „neki is része van ebben a rothadt rendszernek” az életben tartásában.

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.