2019. január 21., 19:31

Anna Záborská kilépett a KDH-ból

Anna Záborská európai parlamenti képviselő 30 év után elhagyja a KDH-t. Mint elmondta: nem volt könnyű a döntés, hiszen a KDH-t élete küldetésének tekintette.

201107051703380.zaborska.jpg
Megértem, hogy többeket meglep a döntés. Megértem, hogy valakik talán rossz néven veszik, míg mások talán sajnálni fogják.

"De bízom benne, hogy a hosszú éveken át tartó barátságunkra való tekintettel megpróbálnak megérteni. Ismernek engem, és tudják, hogy a párt jó irányba haladása mindig is elsőrangú kérdés volt a számomra, és ha nem értettem egyet ezzel az irányultsággal, a problémákat párton belüli párbeszéddel próbáltam megoldani” – üzente a KDH tagjainak.

Záborská bízik benne, hogy mindenki osztja azt a nézetét, mely szerint a keresztény és demokratikus elveken alapuló pártnak, egyebek mellett, nyitottnak kell lennie a vitára és tiszteletben kell tartania mások véleményét. „Bízom benne, hogy a párton belül, és azon kívül is, sok embernek van hasonló véleménye, és hogy ezek az emberek készen állnak arra, hogy folytassák a harcot a keresztény és demokratikus értékekért” – tette hozzá.

A KDH a reakciójában ellentmondásosnak nevezte Záborská lépését, amelyet épp a keresztény egység hetében jelentett be.

„Sajnáljuk, hogy így döntött, és minden jót kívánunk neki a magánéletében. Egyúttal szeretnénk megköszönni azt a sok jót, amit a sok éven át tartó működése alatt a KDH-ért tett. A KDH lehetővé tette Záborská asszonynak, hogy több mint 20 évig a nemzeti és az európai parlamentben legyen. De

mivel feltételezzük, hogy Záborská továbbra is a politikában marad, döntését a politikai színtér szétforgácsolásának, és a keresztény szavazók megosztásának tartjuk, akiknek az egységére jelenleg nagy szüksége van Szlovákiának

– közölte Stano Župa, a mozgalom szóvivője.

Elmondása szerint azzal, hogy Záborská jelöltetni akarja magát, az egyéni érdekeit részesíti előnyben a keresztény és konzervatív szavazók egységének az érdekével szemben, ami felelőtlenség és önzőség.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.