2018. augusztus 30., 12:49

A képviselők mentelmi jogának a korlátozását tervezik

A képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jog korlátozását, az antiszemitizmus pontos meghatározását, valamint a politikai pártokról szóló törvény elfogadását akarja ősszel kezdeményezni Andrej Danko (SNS) házelnök.

Andrej Kiska
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: TASR
Danko az antifasiszta intézkedések elfogadásáról Marian Kotleba pártjával kapcsolatban beszélt, amelynek a létezését Szlovákia egyik nagy problémájának tartja.
Az említett változtatásokról a három legfőbb közjogi méltóság - Andrej Kiska államfő, Andrej Danko (SNS) házelnök és Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő – a politikai és társadalmi intézmények képviselőivel beszélt egy besztercebányai (Banská Bystrica) találkozón. Mindannyian megegyeztek az intézkedések fontosságában.
Remélem, hogy a következő időszakban a parlament elfogadja az antiszemitizmus definiálásáról szóló határozatot, amely mellett már elköteleztük magunkat, és hogy olyan más európai országok példáját követjük, melyek már elfogadták ezt a határozatot” – közölte Danko.

A találkozó vitapartnerei a képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jog korlátozásáról is beszéltek. „Fontos, hogy a jövőben úgy folyjon a munkatárgyalás a legfőbb törvényhozó szerven belül, hogy az ne szítsa a gyűlöletet, ne közösítsen ki bizonyos népcsoportokat, és ne éljen vissza az emberiség történelmének nehéz fejezeteivel” – tette hozzá Danko.

Andrej Danko házelnök
Andrej Danko házelnök
Fotó:  TASR

Pellegrini kormányfő el tudja képzelni a képviselők kijelentéseire vonatkozó mentelmi jog korlátozását.

Kiska államfő szintén többször felhívta a figyelmet a szélsőségesekkel és a fasisztákkal folytatott harc szükségességére.

Peter Pellegrini miniszterelnök
Peter Pellegrini miniszterelnök
Fotó:  TASR

A besztercebányai találkozó résztvevői megegyeztek abban, hogy zéró toleranciára van szükség a szélsőségekkel szemben, illetve hogy nem lehet büntetlenül erőszakot és szélsőséges gondolatokat terjeszteni az interneten, továbbá bőrszín vagy vallási hovatartozás alapján embereket sértegetni.
Andrej Kiska
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.