A KDH csatlakozna az összefogáshoz
Ha a pártok nem egyeznek meg, akkor a KDH egyedül vág neki a választásoknak. A SaS és az O¼aNO képviselői pénteken, február 9-én aláírták a koalíciós megállapodást, amelynek köszönhetően együtt indulnak az idei önkormányzati választásokon. Minden demokratikus pártot együttműködésre szólítanak fel, leginkább az ellenzéki pártokat. Csak a Smert és Marian Kotleba pártját zárják ki az együttműködésből.
A két párt „minden jó embert támogatni akar, akik segíteni akarnak saját községük vagy városuk irányításában”. Közös jelöltlistákban gondolkodnak, és Richard Sulík szerint a választók értékelik majd az ellenzék összefogását.
A helyhatósági választásokra 2018. november 3-án vagy november 10-én kerül sor. A TASR ügynökség a dátumokat a választói törvény alapján számolta ki, amely előírja, hogy az önkormányzati választások az adott választási ciklus utolsó 14 napjában zajlanak.
Az előző önkormányzati választások 2014. november 15-én voltak. November 15-ig meg kell választani az új polgármestereket és az önkormányzati képviselőket. Egyelőre hivatalosan nincs meghatározott időpont.