2012. január 2., 08:48

A jós elárulta, hogy milyen évre számíthatnak a szlovákiai pártvezérek

POZSONY. Igényes év vár a szlovákiai politikusokra, akiknek a márciusi előrehozott választások során el kell nyerniük a szavazók bizalmát, esetleges kormányba jutásuk után pedig számolniuk kell a mélyülő gazdasági válsággal párosuló problémákkal. Jozef Bukai jós azt is elárulta, hogy milyen magán- és közéleti változásokra számíthatnak.

A jós szerint Robert Fico, a Smer-SD vezetője számára nagyon nehéznek, ám színesnek ígérkezik az új év. „Magánéletében érzelmi téren új tavasz köszönt rá, de az egészségi állapotában kisebb (térd) problémái adódnak“ – állítja a tisztánlátó. Fico szerinte pártjával bekerül a kormányba, ahol sikerekre számíthat. Megtalálja a helyes megoldásokat, amelyeket politikustársai csak nehezen fogadnak majd el - szól a jóslat.

Richard Sulíkot, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnökét idén többféle változás éri. Vagy vásárol egy új ingatlant, vagy lakhelyet változtat. Lelepleződik valamilyen magánaktivitása és nagy a valószínűsége annak, hogy nem jut be az új kormányba.

Mikuláš Dzurinda SDKÚ-vezér újszülöttre számíthat a családban, de nem ő lesz az apa - csak ennyit árult el a jós. A jobboldali pártvezérnek ügyelnie kell az egészségére, mert a jós meglátása szerint elsősorban emésztőszervi problémái adódhatnak. Politikai érvényesülése terén nehézségekre számíthat, amelyekkel kapcsolatban bánatot és hamisságot tapasztal meg. Valószínűleg nem kerül be a kormányba.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökére partnerkapcsolata miatt "fogcsikorgatás" vár, de kis idő elteltével minden visszatér a régi kerékvágásba a magánéletében. Kisebb pszichikai problémák azonban nem kerülik el! Teljesül a vágya: pártjával együtt bekerül a kormányba, ahol (szinte hihetetlen!) ajtót nyit a szlovákiai kisebbségeknek is - állítja a jós.

Vladimír Meèiar, a HZDS elnökének életében idén többféle – egészségügyi és családi jellegű – gond is adódik, sőt, baleset is érheti őt! A politikai életben nagy "dobásra" készül, amivel mindenkit meglep.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.