A jelenlegi választási időszakban 359 törvényt fogadott el a parlament
A legtöbb jogszabály a 2013-as évben született, összesen 137. Egy évvel korábban 83, 2014-ben pedig 87 törvényjavaslatot fogadott el a parlament. Az idén eddig 52 indítvány emeltek a képviselők törvényerőre. A számuk gyarapodni fog, lévén, hogy még további ülések várnak a képviselőkre.
Néhány törvényt a köztársasági elnök kifogásolt, majd újratárgyalásra visszautalt a parlament hatáskörébe. A számuk 21 volt, tizenhat a kormány műhelyéből került ki, ötöt pedig a képviselők indítványoztak. Az újratárgyalást követően csupán egy kormánypárti javaslat maradt függőben, húszat a parlament ismételten jóváhagyott.
Az elfogadott törvények jóváhagyás előtt három olvasatban kerülnek a honatyák elé. A törvényhozói folyamat általában néhány hétig tart. Az első és második olvasat közt rendszerint egy hónap van. Néhány esetben a parlamenti képviselők gyorsított eljárásban is elfogadhatnak jogszabályokat, aminek feltételeit törvény szabályozza. A jogszabályok gyorsított formában való elfogadását a kormánynak a parlamenttől kell kérvényeznie. Amennyiben a képviselők egyetértenek, a törvényjavaslat gyakorlatilag néhány órán belül elfogadható, lévén, hogy a parlamenti olvasatokra fordított idő rövidül.
Gyorsított eljárásban a jelenlegi választási időszakban a honatyák összesen 22 törvényjavaslatot fogadtak el, közülük a legtöbbet – kilencet – 2012-ben. 2014-ben öt törvényjavaslatot fogadott el a parlament gyorsított eljárásban, négyet-négyet pedig 2013-ban és az idén.