2018. július 10., 11:45

A járványellenes intézkedések ellenére is tovább terjed a kanyaró Zemplénben

Az epidemiológusok az alsó-zempléni kanyarójárvánnyal összefüggésben több intézkedést is hoztak, a betegség azonban továbbra is terjed. Május elejétől július 4-ig 111 esetben diagnosztizáltak kanyarót, ebből 68 esetben laboratóriumi vizsgálat is igazolta a betegséget. A TASR hírügynökséget Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője tájékoztatta kedden.

201801061304270.KANYARO_1-2.jpg

A Nagymihályi járásban 105 megbetegedést vettek nyilvántartásba, ebből 46-ot a járási székhelyen, 35-öt pedig Deregnyőn diagnosztizáltak. Utóbbi községből kezdett el terjedni a kanyaró. Elsőként három, Nagy-Britanniából hazaérkező lakos betegedett meg. A többi eset ezekkel van epidemiológiai összefüggésben. A szomszédos Szobránci járásban hat megbetegedést tartanak nyilván. Račková elmondása szerint

nyolc gyermek esetében komplikációként tüdőgyulladás lépett fel.

Hozzátette: a páciensek között vannak, akik nem, vagy csak részlegesen voltak beoltva, de olyanok is, akik az egészségügyi dokumentációjuk szerint megkapták mindkét oltást a kanyaró ellen. Ennek kivizsgálására további laboratóriumi vizsgálatokat folytatnak.

A betegség nagymihályi terjedésével összefüggésben a nagymihályi Regionális Közegészségügyi Hivatal június 20-án a Mlynská utca mintegy 1400 lakosának rendkívüli beoltásáról intézkedett.

Tomáš Kráľ, a Svet zdravia hálózat szóvivője, melyhez a nagymihályi kórház is tartozik, elmondta: a kórházban jelenleg 34 pácienst tartanak nyilván a kanyaróval összefüggésben,

hétvégén 15 beteget vettek fel.

Hozzátette: amennyiben tovább nő a betegek száma, és már nem lesz elég férőhely a nagymihályi kórház infektológiai osztályán, a kassai és az eperjesi kórháznak kell fogadnia az új pácienseket. „A nagymihályi kórház kanyaróoltást kínál a nyilvánosság számára az új, utazás-orvostani rendelőben” – hívta fel a figyelmet Kráľ, hozzáfűzve: az egész intézményben továbbra is szigorúan tilos a látogatás.

FRISSÍTÉS
Kedd délután érkezett a hír, hogy a kanyarós megbetegedések miatt rendkívüli állapotot hirdetett ki a Nagymihályi járás elöljárója, Jana Cibereová. A válságtanács ülése után, délután 15 órától lép érvénybe az intézkedés.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.