2017. november 15., 20:17

A gyógyszerészek felkészültek az elektronikus egészségügyre

POZSONY. Felkészültek az elektronikus egészségügy bevezetésére a hazai gyógyszerészek. Ugyanakkor kétségeik vannak azzal kapcsolatban, hogy az E-Health rendszer teljes hatékonysággal elindul-e januártól.
201711151256270.lek01.jpg

Egyebek mellett erről is tanácskoztak a Szlovák Gyógyszerész Kamara közgyűlésének küldöttei. Az egyik küldött, Alena Chytilová szerint az e-Health hozta alapvető változások kapcsán logikusan felmerül az aggodalom, hogy az új évben beindítható lesz-e a rendszer élesben.

A gyógyszerészek arra számítanak, hogy – a kamara által a vonatkozó jogszabály véleményezése során megfogalmazottakkal összhangban – hozzáférésük lesz majd a páciens egész farmakoterápiájához.

Miroslava Snopková, a pozsonyi kari gyógyszertár főpatikusa elmondta: a gyógyszerészek az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) további utasításaira várnak. „Azt gondolom, hogy az e-Health projektet jövőre beindíthatjuk, de bizonyára az elején több applikációs tökéletlenséggel szembesülünk, mivel a gyógyszertárakban még nincs meg a rendszer egészének tesztelési közege” – fejtette ki.

A projekt legnagyobb hozadékának azt tartja, hogy a gyógyszerész betekintést nyerhet a páciens által korábban használt gyógyszerek teljes listájába. „A gyógyszerek szakértőjeként meg tudja majd ítélni az orvosságok esetleges kölcsönhatásait, illetve azok duplicitását” – magyarázta Snopková.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.