A Gorilla-ügy kivizsgálásáról tárgyalt a parlament
POZSONY. A hétfői rendkívüli parlamenti ülésen a képviselők határozatot fogadtak el, amely szerint a plénum szükségesnek tartja a Gorilla-ügy alapos kivizsgálását.
A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselői megszavazták az ülés programját, így megkezdődhetett a vita. Az ülést az ellenzék kezdeményezte, mert elégedetlen Dušan Kováèik különleges ügyésznek a nyomozás során tett lépéseivel.
Az ellenzék azt szerette volna, ha a rendkívüli ülésé végén a törvényhozás egy határozatot fogad el, amely szerint „a Gorilla-ügy alapos kivizsgálása és a gyanúsítottak igazságszolgáltatás elé állítása kulcsfontosságú egy demokratikus- és jogállamban”. A parlamentnek egyúttal nyugtalanságának kellett volna hangot adnia azzal kapcsolatban, hogy „Dušan Kováèik különleges ügyész olyan lépéseket tett, amelyek jelentősen megnehezítik az ügy alapos kivizsgálását”.
A Smer-SD képviselőinek szavazataival a parlament végül egy másik, a kormánypárt műhelyéből származó határozatot hagyott jóvá. Eszerint "szükséges alaposan kivizsgálni a törvényhozás harmadik választási időszakából, az SDKÚ-DS, a KDH, az MKP és az ANO alkotta második Dzurinda-kormány idejéből származó Gorilla-ügyet a demokratikus- és jogállam alapelveinek megerősítése érdekében". A kormánypárt által megfogalmazott javaslatot 92 képviselő támogatta.
Nem történt előrelépés a Gorilla-ügy kivizsgálásával kapcsolatban Robert Fico kormánya idején – állítja Daniel Lipšic független képviselő, a mai rendkívüli parlamenti ülés egyik kezdeményezője. Lipšic egy Gorilla-aktákból származó idézetre hivatkozott. „Tény, hogy mi már nyolc éve finanszírozzuk Ficót. Most nehezen képzelhető el az, hogy Fico ellenünk startolna olyasvalamiben, aminek büntetőjogi dimenziója lenne” – olvasta fel az ellenzéki politikus. Hangsúlyozta: amíg Szlovákiában olyan egyének és csoportok működnek, akiknek az az érzésük, hogy törvényen felül állnak, addig az átlagpolgárok nem kerülhetnek fölénybe.
Lipšic szerint a mostani rendkívüli ülés azért is fontos, mert megmutatkozik, hogy a Gorilla-ügy kapcsán ki szólal fel és ki nem. „Itt a legfőbb ideje annak, hogy a polgáraink miatt komolyan beszéljünk arról, hogy az országot szétlopják. Ellopják tőlünk, s a kormány helyett pár oligarcha kormányoz” – fogalmazott. Hozzátette: ennek a következménye a munkanélküliség és az egészségügy helyzete.
Azt is megemlítette, hogy a Gorilla-botrányt az első Fico-kormány idején is kivizsgálták, ám leállították a nyomozást. Lipšic szerint az ügyet reálisan akkor vizsgálták, amikor ő volt a belügyminiszter. Úgy véli, jelenleg Dušan Kováèik különleges ügyész gátolja a nyomozást. Az ellenzék úgy véli, hogy éppen ő állítja le a vizsgálótisztek kulcsfontosságú tanúk kivizsgálására vonatkozó kérvényeit, akik egyszer s mindenkorra meg tudnák mondani, hogy a Gorilla-akta valóban a titkosszolgálat dokumentuma-e. „Van egy közvetlen tanúnk, aki látta, hogy ki jár be a Vazovová utcai lakásba. Az ő kihallgatása az ügy kivizsgálása érdekében nem is érdekes?” – tette fel a kérdést Lipšic.
Dušan Kováèik is felszólalt a parlamentben, s leszögezte: kész mindent elkövetni annak érdekében, hogy a Gorilla-ügyet felderítsék. Kováèik a képviselőket arra is figyelmeztette, hogy sem a különleges ügyésztől, sem pedig más felügyelő ügyésztől nem kérhetnek magyarázatot arra, miért járt el bizonyos módon. „A különleges ügyész teljes mértékben autonóm és független. Õt csak a felettese, a legfőbb ügyész értékelheti” – hangsúlyozta Kováèik. Szavai szerint a Gorilla-ügy a múltban a politikai harc tárgyát képezte, és megmutatkozik, hogy azt ismét elkezdik felhasználni a választások előtti harc során. „Nem vagyok hajlandó részt venni ilyen politikai játszmákban” – szögezte le.
A képviselőknek megüzente: ha rendelkeznek arról szóló bizonyítékokkal, hogy ő törvényt sért, már régen feljelentést kellett volna tenniük. A legfőbb ügyészt is megkérhették volna arra, hogy vizsgálja ki Kováèik eljárásának a törvényszerűségét.
A különleges ügyész egyúttal elutasította, hogy a Gorilla-ügyet a szőnyeg alá seperné. „A mai napig 650 kihallgatásra került sor. Ez kevés? Ez a dolog szőnyeg alá seprése? Úgy vélem, hogy itt fel sem merülhet a tétlenség vádja” – mondta Kováèik, majd és megismételte: a nyomozás befejezése után kéri majd, hogy oldják fel hallgatási tilalmát és kapjon lehetőséget, hogy a képviselők elé léphessen. „Valamennyi kérdésükre válaszolok” – ígérte meg.
Kováèik azt is kifejtette, hogy miért nem hallgatták ki a szlovák titkosszolgálat (SIS) jelenlegi vezetőjét, Ján Valkót. Elmondása szerint az ügy kapcsán 2012 februárjában, az első tanúk egyikeként titokban hallgatták ki a SIS akkori igazgatóját, Karol Mitríket. „A kihallgatás tartalmáról nem tájékoztathatom önöket. A tényállás alapján nincs ok arra, hogy ugyanazokban a kérdésekben kihallgassák a SIS jelenlegi igazgatóját” – tette hozzá.

frissítve 19:38
Forrás
TASR