A FUEN a kisebbségi európai keretszabályozás irányába akar elmozdulni

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként miért tartotta fontosnak megpályázni az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöki tisztségét? Az elnökválasztáson tapasztalt alelnökként nagyobb eséllyel indult-e, mint a németországi dánokat képviselő vetélytársa, Dieter Paul Küssner?

Mintegy öt éve dolgozom a FUEN-ben. Először a kisebbségi európai polgári kezdeményezés előkészítése során kerültem abba az RMDSZ-es csapatba, amely a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezést javasolta. A későbbiekben azt a Dél-tiroli Néppárttal közösen a FUEN ernyője alatt nyújtottuk be az Európai Bizottsághoz. Tehát annak a koordinációjában az RMDSZ részéről vettem részt, miközben már szorosan együttműködtem a FUEN vezetőivel. Majd három évvel ezelőtt FUEN-alelnökké választottak, s a továbbiakban is a Minority SafePack koordinálása, illetve a brüsszeli kisebbségi érdekképviseleti munka képezte a feladataimat. Minden kongresszuson beszámoltam arról, hogy mivel foglalkozom Brüsszelben, valószínűleg a küldöttek látták bennem, hogy elkötelezett vagyok a kisebbségi jogok iránt, s támogatták az elnökké választásomat.

E tisztségemben azt szeretném, hogy a FUEN a jövőben térjen vissza a gyökerekhez, s elsősorban az érdekképviseleti munkára koncentráljon. Valójában az RMDSZ, illetve a romániai magyarság érdeke is az, hogy európai keretben beszéljünk a kisebbségi jogainkról, a jogsértésekről, a közösség biztonságának fenyegetettségéről, s mindezek fölé egy európai védőernyőt tudjunk nyitni. A FUEN-nek ugyanis éppen az a legfontosabb célja, hogy egy kisebbségi európai keretszabályozás irányába mozduljunk el. Ez nemcsak a romániai magyarság és a nyugat-európai kisebbségek célja, hanem egyértelműen a kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségeké is. 

Az évtizedek során miként változott a FUEN összetétele, érezhetővé váltak-e bizonyos hangsúly-eltolódások? Ön mennyire tartja hatékonynak e kisebbségi ernyőszervezet eddigi tevékenységét?

A németországi flensburgi székhellyel működő FUEN immár 67 éve küzd a kisebbségi jogokért. Nyilván ez a 67 esztendő különféle időszakokat ölel fel a kezdeti építkezéstől fogva, amikor az elődeink még egy nagyon föderatív Európa irányába próbáltak volna elmozdulni. Úgy látták, hogy a kisebbségek egyetlen esélye az, ha laza államok regionális tömörülése jön létre. Azután már a szervezet léte is veszélybe került, 1966-ban a dél-tiroli tervezett kongresszust azért kellett lemondani, mert megtartását Olaszország megtiltotta. Bár a FUEN első elnöke breton volt, végül a szervezet főtitkár által vezetett székhelye 1988-ban a német határvidékre került, ahol a működéséhez fenntartható anyagi körülményeket sikerült biztosítani. A vasfüggöny leomlása után sok közép-kelet-európai szervezet, illetve a későbbiekben Oroszország, Ukrajna és több volt szovjet tagköztársaság, illetve a Nyugat-Balkán is csatlakozott a szervezethez. Jelenlétük mostanra egy hangsúly-eltolódást is jelent, hiszen már kisebbségben vannak a nyugat-európai szervezetek. Egyértelmű, hogy jelenleg az újonnan csatlakozók térfelén akad a legtöbb megoldásra váró kisebbségi probléma is. Nyugat-Európa nagy részében ugyanis már kialakult egy olyan többség-kisebbség közti együttműködési rendszer, amelyben a kisebbségek nagyobb biztonságban vannak. Tehát nagy szükség van a FUEN hatékony munkájára, amire hangsúlyos brüsszeli lobbitevékenységgel lehetőség is nyílik. Az egyes országokban a többség-kisebbség viszonylatában figyelnek a FUEN véleményére, amely legrégebbi és a legnagyobb kisebbségi szervezetnek számít. Ezért, ha bizonyos kérdésekben véleményt nyilvánít, akkor arra az államok, a kormányok odafigyelnek. Ha pedig pozitív fejlemények vannak, akkor abban bizonyára némi szerepe a FUEN-nek is van.   

Elnökként tovább munkálkodik-e az említett Minority  SafePack (Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért) elnevezésű 2013-as európai polgári kezdeményezés sikeréért, amely célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az uniós jog részévé váljanak? A siker érdekében kikkel és hogyan tudnak együttműködni?

Természetesen elnökként is kiveszem részemet az említett munkából. Annál is inkább, hogy ez a kezdeményezés éppen az EU luxemburgi bírósága előtt van, hiszen azt az Európai Bizottság elutasította. Mi azt szeretnénk elérni, hogy az EU Törvényszéke pontosan mondja meg, mi a probléma a kezdeményezéscsomag tartalmával, illetve mi az, amiben az európai szerződések kompetenciáján kívül esik – hiszen az EB éppen az erre való hivatkozással, de részletes indoklás nélkül utasította azt el. Először szeretnénk ezt megkapni, még, ha esetleg elutasító is, majd dönteni kell arról, hogy a témakörrel milyen formában lehet még egyszer előrukkolni úgy, hogy másodszor már ne váljon az EB elutasításának az áldozatává.

Azt gondolom, hogy további eszközöket is kell találni az európai lobbiban, illetve az EB képviselőivel folytatandó nagyon komoly párbeszédre van szükség, ami már el is kezdődött. Nagyon jól együttműködünk az európai parlamenti képviselőkkel, valamint a kisebbségi intergrouppal. Az abban tevékenykedő magyar képviselők egyértelműen e munka elkötelezett harcosai. A FUEN-nek konzultatív státusza van az Európa Tanácsban és az Egyesült Nemzetek Szervezeténél (ENSZ), ahol további befogadó közeget lehet találni a kisebbségi kérdésekkel kapcsolatban.

Az EU luxemburgi bíróságának május 10-én meghozott ítélete szerint az EB jogosan utasította el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított másik polgári kezdeményezés bejegyzését, amelynek elfogadása a székelyföldi autonómia-törekvéseket erősítette volna. Megjegyezendő: Kovászna megyén kívül a felvidéki Debrőd község önkormányzata is kérte belépését a perbe. Ön szerint érdemes-e még fellebbezni az ítélet ellen?     

Azt gondolom, hogy egy-egy ügyben minden rendelkezésre álló jogi eszközt érdemes kihasználni. Tehát amennyiben sikerül megtalálni azt a jogi érvet, amivel egy új fellebbezést lehet benyújtani, akkor érdemes megfontolni ezt a lépést. A kezdeményezés a régiók kisebbségi vonatkozása, amely egyébként a Minority SafePack-nek is a részét képezi, hiszen a regionális politika véleményünk szerint nemcsak a gazdasági és szociális kohézió eszközei, hanem figyelembe kellene vennie az adott régióban élő kisebbségi népesség érdekeit, hogy ne változzon az érintett területek etnikai aránya.

A különféle programokat a nyelvi, kulturális összetevővel is ki kell bővíteni – legyen szó oktatásról, szociális intézményekről stb. Tehát a maga nemében mindkét kezdeményezés a kisebbségek érdekeinek érvényesítését szorgalmazza. Nagyon sajnálatos az, hogy az EB jelenleg még annak a gondolatától is elzárkózik, hogy valamilyen dokumentumban az őshonos kisebbségek megjelenjenek. Ezen a hozzáálláson szeretnénk mielőbb változtatni.

Köztudott, hogy a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) nem jutott be a szlovák parlamentbe, a vajdasági magyarság támogatottsága pedig 25 százalékkal csökkent az idei szerbiai parlamenti választások során. Ebben az áldatlan helyzetben a határon túli magyarság közös célja annak elérése, hogy az európai intézmények ne halasztgassák tovább az őshonos kisebbségek helyzetének rendezését. Bizonyos államok segítségére számíthatnak-e küzdelmük során?

Nemcsak a kívülállók szemszögéből, hanem belülről nézve is rendkívül frusztráló az, hogy a folyamatos munkánknak csak nagyon kevés eredménye látszódik. Mi tagadás, mindnyájan látványos eredményeket szeretnénk! Mindenképpen előrelépést jelentene annak az elérése, ha végre áttörnénk a közöny falát, s Európa figyelne a mi témáinkra. Sajnos, ez egyelőre nincs így! Azt is látjuk, hogy Európa folyamatosan milyen válsághelyzetekkel (pl.: migránsválság) szembesül. Nagyon nehéz e forrongó hangulatban megtalálni a módját annak, hogy a kisebbségi kérdések is végre napirendre kerüljenek. Szerencsére, vannak a téma iránt elkötelezett szakemberek, politikusok, akik révén abban bízunk, hogy előbbre juthat e kérdéskör. Vannak olyan államok is, amelyek támogatják a kisebbségi témakör megjelenítését. Például a német szövetségi kormány, illetve több német tartomány már hosszú ideje támogatja a FUEN-t, és elkötelezett a kisebbségi kérdések iránt. Ugyanez mondható el Dániáról is. Továbbá ne feledkezzünk meg az autonóm régiókról, amelyek nemcsak a kisebbségek támogatásában partnereink, hanem Európa komoly szereplőinek is bizonyulnak. Gondoljunk csak a dél-tiroli autonóm tartományra vagy a belgiumi németekre, akiknek Európa vezetőivel egyazon asztalnál ülő miniszterelnökük van. Úgy látom, hogy vannak jó szövetségeseink. Meg kell találnunk annak a módját, hogy a fellépésünk egységes legyen.

Az említett kisebbségi polgári kezdeményezésnek az a legnagyobb hozadéka, hogy a kisebbségek szintjén annak ellenére megtaláltuk a szolidaritás és az együttműködés módozatait, hogy rendkívül színes és komplex kérdéskör a kisebb-nagyobb, illetve elismert vagy jogokkal egyáltalán nem rendelkező kisebbségeké. Sikerült megtalálni azt a közös pontot, amely végre európai szintű együttműködésben csúcsosodott ki. Egyértelmű, hogy otthoni erős politikai képviselet nélkül az európai támogatás, kedvező széljárás nem elegendő. Otthon, Erdélyben is a közösség biztonsága érdekében van szükség az erős érdekképviseletre, a közösségi politizálásának a Felvidéken vagy a Vajdaságban sincsen még alternatívája.

Milyen konkrét érvekkel győzhetők meg a még mindig kétkedők, akadékoskodók arról, hogy a közös magyar érdekek megjelenítése több a magyar ügynél: az összeurópai problémakör, amelyre közösen kell megoldást találni?  

A magyar nemzetpolitikának is érdeke az, hogy egy európai keretben tálaljuk a magyar kérdést, a magyar közösségek problémáit. Ezáltal kerüljük el annak a látszatát, hogy csupán a saját ügyeinkkel foglalkozzunk, illetve mindenből magyar ügyet csináljunk. Az általam szervezett vagy látogatott konferenciákon nem az volt a lényeg, hogy csak a magyar jogsérelmeket vagy célokat fogalmazzuk meg, hanem azokat párhuzamba állítottuk olyan más kisebbségek helyzetével, amelyek jobb vagy még rosszabb helyzetben vannak. Így alakul ki egy európai összkép a kisebbségekről, ami azt mutatja, hogy valóban nagy szükség van a közösségek európai szintű védelemre, hiszen az európai őshonos kisebbségek Európa szerves részei, hozzájárulnak az európai kultúrához, a nyelvi sokszínűséghez. Mindez európai érték, elválaszthatatlan Európától, és védelemre szorul. Az utóbbihoz kérjük az európai intézményeknek és további partnerek támogatását. Azt gondolom, hogy a FUEN elnöksége révén nagyot léptünk abba az irányba, hogy európai keretben még hangsúlyosabban jeleníthessük meg a magyar érdekeket, a magyar ügyeket. Nyilván az én dolgom is nem csak a magyar ügyek megjelenítése, hanem elsősorban az, hogy egy közös európai kisebbségi megoldás felé haladjunk.