2019. február 18., 15:46

A főváros kompromisszumot kötött a gazdákkal

Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere megérti az elégedetlen gazdák helyzetét. Utóbbiak már elindultak Kassáról és Bártfáról a főváros felé, kedden (2. 19.) pedig csatlakoznak hozzájuk a csallóközi gazdák is. A polgármester értékeli, hogy a pozsonyi tüntetéssel nem áll szándékukban közlekedési káoszt előidézni.

tunteto-gazdak.jpg
Fotó: TASR

„A gazdák tudatosítják, milyen összetett a helyzet Pozsonyban, és a tüntetés formáját ehhez igazítják. Láthatóak akarnak lenni, de nem destruktívak” – írta Vallo a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy a város és a gazdák kompromisszumot kötöttek. A polgármester egyben figyelmeztetett a kiterjedt forgalomkorlátozásokra a pozsonyi Főrév kereszteződésben és a Malomligeti úton.

Patrik Magdoško a Mezőgazdászok Kezdeményezése szervezettől hétfőn bejelentette, hogy a tervezett 960 traktor helyett csak száz érkezik a fővárosba. A pozsonyi magisztrátussal megegyeztek, hogy a gépek 11 helyszínen, főleg tereken fognak felvonulni. Várhatóan kedd délelőtt érkeznek meg a pozsonyligetfalui Tyrš rakpartra.

Az elégedetlen gazdák szerdán (2. 20.) a kormány, a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi minisztérium képviselőivel akarnak tárgyalni a kisgazdák helyzetéről, az Agrárkifizető Ügynökség működéséről és más témákról. A kezdeményezés közleménye szerint a gazdák birtokrendezést követelnek, továbbá a támogatások felső határértékének megszabását az uniós javaslatnak megfelelően, valamint korrupcióellenes intézkedések bevezetését a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén. A pozsonyi találkozón el akarnak fogadtatni egy dokumentumot, amely tartalmazná az egyes problémák megoldására vonatkozó, javasolt határidőket.

A gazdák képviselői pénteken (2. 15.) találkoztak Peter Pellegrini kormányfővel és a rendőrség képviselőivel Kassán. Előtte, február 6-án Milan Lučanský országos rendőrfőkapitánnyal tárgyaltak Pozsonyban, ahol bemutatták a tervezett tüntetés célját. A kis és közepes termelők 2018 júniusában is traktorokkal vonultak Pozsonyba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.