A Felvidékről kitelepített magyarokra emlékezünk

ma7 2018. április 12., 08:40

2012. december 3-án a magyar Országgyűlés április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját – ellenszavazat nélkül – emléknappá nyilvánította.

Fotó: rozsnyovidek.sk

Az Osztrák-Magyar Monarchia romjain 1918-ban létrejött Csehszlovákia határai között kisebbségként mintegy egymillió magyar rekedt. A csehszlovák államot az 1938. évi müncheni egyezményben a fasiszta Olaszország és a náci Németország – a nyugati nagyhatalmak asszisztálásával – feldarabolta.

A többségében németek lakta Szudéta-vidék Németországhoz került, a Felvidék déli, magyarlakta sávját az 1938. november 2-ai első bécsi döntés visszaadta Magyarországnak. Szlovákia 1939. március 14-én kikiáltotta függetlenségét, másnap a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára, Cseh- és Morvaországot pedig közvetlen német fennhatóság alá vonták.

40 ezer felvidéki magyart deportáltak a  Szudéta-vidékre

A második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-ei kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország „felbomlasztásáért”. Az Edvard Beneš államfő által május és október között életbe léptetett, 1946-ban törvényerőre emelt dekrétumok közül 33 közvetlenül vagy közvetve e két nemzetiség alapvető jogait korlátozta, az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. számú dekrétum pedig megfosztotta őket állampolgárságuktól is.

A 88. számú rendelet lehetővé tette a közmunkaszolgálatot az ország teljes területén, e dekrétum nyomán 1945-46 telén mintegy 40 ezer felvidéki magyart deportáltak fűtetlen marhavagonokban a csehországi Szudéta-vidékre.

A rendeletek emellett lehetővé tették a magyarok földjeinek elkobzását, elbocsátásukat állásukból, hivatalos nyelvhasználatuk és kulturális egyesületeik betiltását.

Reszlovakizáció – a kitelepítéstől való megmenekülés ellenszere

E dekrétumok kiadásában nagy szerepet játszott, hogy az 1945. júniusi potsdami konferencián a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarság egyoldalú kitelepítését, csak a lakosságcserét, a tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó csehszlovák kormánynak ezért más módszereket kellett találnia a magyar kisebbség felszámolására.

Kiűztek 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgárságú személyt, internálták a pozsonyi, kassai, komáromi magyarokat, lakásaikat elkobozták.

Beindult a reszlovakizáció, amely lehetőséget adott „az évszázadok során elmagyarosodott szlovákoknak az anyanemzethez való visszatérésre", gyakorlatilag a felvidéki magyaroknak a vagyonelkobzástól és a kitelepítéstől való megmenekülésre, az állampolgári jogok megszerzésére. Az akció során 423 ezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, és a hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük szlováknak.

76 616 magyart szállítottak Magyarországra

A nagyhatalmak magyar szempontokat elutasító álláspontja és a felvidéki magyarokat sújtó „nyomásgyakorlás" révén a prágai kormánynak sikerült a magyar kormányt megegyezésre kényszerítenie a határmódosítás nélküli lakosságcseréről. Az 1946. február 27-én Budapesten aláírt lakosságcsere-egyezményt a magyar parlament 1946. május 14-én cikkelyezte be.

Az egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, amennyi szlovák önként távozott onnan. A prágai kormány várakozásával ellentétben azonban – hiába folyt szabályszerű toborzási kampány a magyarországi szlovákok körében – mindössze 60 ezren (egész pontosan 59 774-en) jelentkeztek áttelepülésre, míg Szlovákiából 76 616 magyart szállítottak Magyarországra.

Képgalériánk:
Somorjai megemlékezés Fotó: somorja.sk

Több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban

A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat, ingóságaikkal együtt Magyarországra. A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt mintegy 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, de ezt az amerikaiak megvétózták. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, az érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.

A Beneš-dekrétumok máig érvényben vannak 

Az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után enyhülés következett. Az 1948. október 25-ei törvény hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát, a kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat azonban csak 1954-ben érvénytelenítették. A két ország 1949. július 25-ei megállapodása értelmében az áttelepített magyarok vagyona fejében Csehszlovákia elengedte a Magyarország által fizetendő 30 millió dollárnyi háborús jóvátétel hátralévő részét. Ugyanakkor a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a kommunizmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam nem tűzte napirendre.

A szlovák parlament 2007. szeptember 20-án határozatban szögezte le, hogy a dekrétumokból „eredő jogi- és tulajdonviszonyok megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és megváltoztathatatlanok".

A múltat nem szabad feledni

A magyar Országgyűlés 2012. december 3-ai határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja a kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését. Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.

Ma és a következő napokban Felvidék-szerte számos megemlékezést tartanak, tisztelegve azok emléke előtt, akiket akaratuk ellenére hurcoltak el vagy telepítettek ki szülőföldjükről.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS