A Felvidéken is ünnepeljük a nemzeti összetartozást
A Magyar Közösség Pártja június 3-án 19 órakor Érsekújváron tartja központi ünnepségét a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Beszédet mond Potápi Árpád János, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke és Berényi József, az MKP elnöke. A műsorban fellép a Honvéd Együttes.
Léván vasárnap rendeznek konferenciát a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a felvidéki magyarok állampolgársági és anyanyelv-használati jogi küzdelmeiről. A konferencia célja az egyes intézmények, szervezetek, civil mozgalmak és magánszemélyek küzdelmeinek kölcsönös megismerése, közös platform kialakítása, a lehetséges jövőkép megfogalmazása. A rendezvényen részt vesz Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is.
Más településeken is zajlanak kisebb-nagyobb rendezvények, így például Szepsiben, ahol 15.00 órakor a város terén a nemzeti összetartozás fája mellett hangzanak el ünnepi beszédek. Révkomáromban június 2-án a református templomban istentisztelettel veszi kezdetét az ünnepi műsor 15 órakor. Ft. Fazekas László református püspök igehirdetését követően a Református Kollégium udvarán folytatódik a rendezvény. A három éve felállított emlékoszlopnál Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériuma parlamenti államtitkárának mond beszédet. Dunaszerdahelyen a Trianon emlékmű mellett lesz gyertyagyújtás 20.00 órakor
Nagyszelmencen, ahol az önkormányzat ültetett tavaly almafát a református templom udvarán, "Õrizd a lángot!" című pódiumműsorra kerül sor június 3-án 17.30-kor a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium diákjainak az előadásában.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja legyen. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".