2019. október 28., 19:41

A felmérési eredmények közreadásának moratóriumáról döntöttek a képviselők

Tizennégy napról 50 napra hosszabbodik a közvélemény-kutatásokra vonatkozó moratórium.

val-befoly-kozv.jpg
Fotó: ma7

Tizennégy napról 50 napra hosszabbodik a közvélemény-kutatásokra vonatkozó moratórium. Ez azt jelenti, hogy a választások előtt legalább 50 napig nem lehet majd közzétenni a felmérések eredményeit. A parlamenti képviselők hétfőn szavazták meg a Smer-SD képviselői által benyújtott jogszabály-módosítást. A változás már a jövő évi parlamenti választásokat is érinti.

A törvény beterjesztői szerint a közvélemény-kutatások politikailag befolyásoltak.

Az eredmények ezért az egymás után rövid időn belül közzétett felmérések esetében is különbözőek, ami összezavarhatja a választókat. „Azon a véleményen vagyunk, hogy ebben az esetben a törvény nem korlátozza a választók információkhoz való jogát, ellenkezőleg: a választókat akarja megóvni a dezinformációktól és a célzatos információktól” – fogalmaznak a beterjesztők. Szerintük hagyni kell a választópolgárokat, hogy az egyes politikai pártok programjai és politikai tevékenysége alapján hozzanak döntést.

További újítás, hogy a jelöltlistán és a szavazólapon tilos lesz feltüntetni a jelölt foglalkozására vonatkozó rubrikában a munkáltató nevét, illetve bármilyen tulajdonnevet vagy rövidítést. Ezzel azt akarják megakadályozni, hogy a jelöltek foglalkozására vonatkozó adatokat polgári társulások, vagy más jogi személyek propagálására használják fel. A tiltással annak is elejét akarják venni, hogy a szavazólapon olyan adat szerepeljen, amelynek alapján az adott jelöltet valamely mozgalomhoz, konkrét polgári kezdeményezéshez vagy egyesülethez lehetne kötni. Az előírás megsértése esetén a bizottság elutasíthatja a jelölt regisztrálását.

A törvénymódosítás egész szövegében a „politikai hovatartozás nélküli jelölt” kifejezéssel helyettesítették a „független jelölt” megjelölést. Ezt a módosítást azzal indokolták, hogy a „független” elveszítette az eredeti jelentését, hiszen mostanság már a politikai pártok tagjait is gyakran illetik ezzel a jelzővel.

Közben több parlamenti képviselő tiltakozott a törvénymódosítás ellen, és arra kérik Zuzana Čaputová köztársasági elnököt, hogy az ne írja alá a törvényt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.