2014. március 15., 18:08

A fasizmus ellen tüntettek Pozsonyban

POZSONY. Mintegy száz, többnyire fiatal tüntető gyűlt össze szombat délután Pozsonyban, hogy hangot adjon a fasizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni tiltakozásának.
201403151804050.antifa01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A mai tiltakozást a Tiso-féle első önálló szlovák állam megalakulásának 75. évfordulójára időzítették. A megmozdulás célja elsősorban az volt, hogy megakadályozzák a neonácik menetelését, akik Jozef Tiso sírjától indulva vonultak volna fel Pozsony utcáin és terein – magyarázta Robert Mihal, a szervezők egyike. 

Hozzátette: ma a fasizmus ellen léptek fel az emberek, meghiúsítva ezzel a neonácik hagyományos menetét. Emellett a megmozdulás a második világháború borzalmait is volt hivatott felidézni. „A rendezvény az aktuális történésekre, mint a neonácik közelmúltbeli nyitrai támadásaira is rámutat. A menetelésnek határozottan nemet kell mondania a fasizmus bármely formájára, ki kell nyilvánítania a nacionalizmus, a neonácizmus és az antiszemitizmus elutasítását, s egy toleráns és szolidáris társadalom üzenetét kell hordoznia” – hangsúlyozta Robert Mihal. 

A menetet több közéleti szereplő is támogatta. A megmozduláson Milan Ftáènik, Pozsony főpolgármestere is felszólalt. Az ő kezdeményezésére pénteken egy áthúzott horogkeresztes zászlót tűztek a főpolgármesteri hivatal erkélyére.

201403151804050.antifa01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás