2012. június 14., 18:11

A Comenius legújabb állomása Losonc

LOSONC. Nyolc országból érkeztek diákok a losonci Kármán József Alapiskolába, a Comenius program keretében. A házigazdák táncszínházzal és autentikus néptánccal köszöntötték vendégeiket.

A szlovákiai magyar gyerekeken kívül román, bulgár, lengyel, spanyol, portugál, francia, litván és török csoport vesz részt a programban, melynek címe Bámulatos kincsünk, a természet. A társalgás nyelve az angol. A gyerekeket helyi családoknál szállásolták el. Keblikaite Aiste litván résztvevő a környéken tett  kirándulás után portálunknak azt mondta, gyönyörű ez a vidék a hegyeivel és a dombjaival.

"Litvániában nincsenek olyan nagy sziklák mint itt. Öreg kastélyokat is megtekintettünk" - fűzte hozzá Meskyte Gabriele, aki szintén Litvániából érkezett Losoncra.

A kétéves programra a losonciak a Szlovák Akadémiai Társaságtól 21 ezer euró támogatást kaptak. Sorrendben Szlovákia a negyedik fogadó ország. Az itteni szervezők a látogatás egy hetébe minél több túrát próbálnak beiktatni.

Kalmár Gertrúd programfelelős portálunknak azt mondta, olyan programot próbálnak összeállítani, ami elsősorban az itteni természet, a környék szépségeit mutatja be.

A diákok jártak már Somoskőn, megtekintik Rozsnyót, a dobsinai jégbarlangot és szétnéznek  Zólyomban is. Az egyes helyszíneket megörökítik fotókon, továbbá herbárium és biológiai szótárat készítenek a program vezérfonalával összhangban, ami a természetvédelem. 

"A projekt elsődleges célja a kihalófélben lévő növények felkutatása és védelme, másodlagos cél a világ különböző országaiban élő emberek közötti kommunikáció elősegítése" - közölte a Hírek.sk-val Adela Scheau ötletgazda.

A Comenius 1995-ben indult uniós programként. Célja a közoktatás minőségének fejlesztése. Kiemelten támogatja a multikulturális környezetben történő tanulást, a hátrányos helyzetű csoportokat és az iskolai leszakadás elleni harcot.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.