A civil szervezetek azt remélik, az államfő odafigyel majd az emberi jogokra
Nyílt levélben kérték az államfőt, hogy a külföldi képviselőkkel folytatott tárgyalások folyamán ne felejtse el megemlíteni az emberi jogok betartásának kérdését sem - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Peter Weisenbacher, az Emberi Jogok Intézetének (Inštitút ¾udských práv) munkatársa.
Az államfőnek június 18-án továbbított felhívást hét civil szervezet, az Emberi Jogok Intézete, a Fegyverek helyett élelem (Jedlo namiesto zbraní), az Ember veszélyben (Èlovek v ohrození), a Pontis Alapítvány (Nadácia Pontis), a Szlovák Páciens (Slovenský pacient), a Közéleti Kérdések Intézete (IVO) és a Falun Gong Szlovákiai Társulás (Slovenská asociácia Falun Gong) írta alá.
Cselekedték ezt az éppen öt éve történt események emlékére, amikor a Szlovák Köztársaság akkori elnökének, Ivan Gašparoviènak Hu Csin-tao kínai államfővel való találkozója idején több, az emberi jogok Kínában való betartására hivatkozó polgárjogi aktivistát letartóztattak.
A nyílt levélre a köztársasági elnök megbízásából az államfői hivatal belpolitikai osztályának igazgatója, Peter Rusiòák válaszolt. „A köztársasági elnök választási kampánya idején hangsúlyozta, az emberi jogokat fontosnak tartja, s meggyőződése, hogy az államfő a legmagasabb diplomáciai lehetőségekkel élve hozzájárulhat ahhoz, hogy Szlovákiát elfogadják és tiszteletben tartsák“ – olvasható a levélben.