2016. november 20., 14:31

A bizottságnál Kaliòák a B.A. Haus céghez fűződő tulajdonviszonyával kapcsolatos anyagok

POZSONY. Robert Kaliòák belügyminiszter a parlament összeférhetetlenségi bizottsága rendelkezésére bocsátotta a B.A. Haus céghez fűződő tulajdonviszonyával kapcsolatos dokumentumokat.
201611201422080.RK_3-2.jpg

A parlament összeférhetetlenségi bizottságának elnöke, Martin Poliaèik, az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) politikusa szerint a teljes dokumentáció hiányzik, de a döntéshozatalban a megküldött anyag is segíthet. A bizottság az ügyet jövő heti ülésén kívánja megoldani.

Eredendően közvetlenül a B.A. Haus cégtől kérték a dokumentumokat, de azok a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséghez (NAKA) irányították. Robert Kaliòák belügyminiszter az üggyel kapcsolatos nyilatkozatát a közelmúltban levélben küldte el a bizottságnak, ám ők további dokumentumokat kértek. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökségtől végül mégsem kapták meg. A folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva visszautasították. Kaliòák ezt követően telefonon keresztül ígéretet tett Poliaèiknak, hogy a kért dokumentumokat elküldi.

A bizottság vezetője a Kaliòák által vásárolt részvények nominális értékének összegét, illetőleg a belügyi tárca vezetőjére átírt tulajdonrész, vagyis kötelezvény nagyságáról szóló dokumentumokat szerette volna megkapni. "Nekünk a társaság könyvviteléből a részvényes Robert Kaliòák ellenében való kötelezettségek számlaegyenlegére van szükségünk. Ez az egyetlen olyan dokumentum, amely alapján képesek vagyunk a Kaliòák úr által vásárolt részvények értékét, illetőleg a vásárlás során magára vállalt kötelezettségeket beazonosítani. Ahhoz, hogy a tulajdonjog értékének nagyságát megítéljük, melynek a vagyonbevallásban is szerepelnie kellene, a két dolgot egymástól el kell különítenünk" - magyarázta még októberben Poliaèik.  

Kaliòák októberben ígéretet tett, hogy igyekezni fog belátható idő belül a kiegészítő dokumentumokat levélben elküldeni. A bizottság tagjai értékelték a miniszter együttműködési szándékát, az eljárást így minden bizonnyal hamarosan lezárhatják. "A miniszter úr aktív és érdeke a kölcsönös kommunikáció. Bízom benne, hogy a további magyarázatokat követően sikerül döntésre jutnunk", nyilatkozta októberben Juraj Blanár, a bizottság Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) színeiben megválasztott alelnöke.

A bizottság az üggyel Veronika Remišová, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek-Új Többség (O¼aNO-NOVA) , illetőleg a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője, ¼ubomír Galko beadványa nyomán kezdett el foglalkozni. A cél felülvizsgálni a gyanút, miszerint Robert Kaliòák 2013., 2014. és 2015. évi átfogó adóbevallása nem felel meg a törvény által megszabott feltételeknek.

Megosztás