2019. április 10., 17:30

A bizottság Adrián Szabót javasolja a felügyeleti hivatal élére

A parlament Védelmi és Nemzetbiztonsági Bizottsága a Felügyeleti Szolgálati Hivatal élére a jelenlegi igazgató, Adrián Szabó újbóli kinevezését javasolja. Erről szavazással döntöttek a bizottsági tagok szerdán.

Adrián Szabó
Fotó: TASR

Szabó a nyitottság, a hitelesség, a szakmaiság és a függetlenség fontosságát hangsúlyozta a hivatallal összefüggésben.

Ami a függetlenséget illeti, úgy véli, minden a rendszerben dolgozó emberektől függ, ezért fontosnak tartja, hogy az új alkalmazottak felvételekor figyelembe vegyék azok erkölcsi értékeit és adottságait is.

Az átvilágításokkal összefüggésben jó ötletnek tartja az elektronikus szolgálati igazolványok bevezetését. Abban az esetben, ha a felügyelet hatáskörét kiterjesztenék az Igazságügyi Rendészetre és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Karra, valamint a vámosokra is, Szabó szerint emelni kellene az alkalmazottak számát.

A Rybanič-üggyel összefüggő újságíró-átvilágításokkal kapcsolatos kérdésekre azt válaszolta, hogy ez a nyomozó kompetenciája.

Hozzáfűzte: ha az újságíróknak odaítéli a sértett személy státuszát, biztosan kihallgatják őket. Szabó véleménye az, hogy megilleti őket ez a státusz. Azzal összefüggésben, hogy a Kuciak-gyilkosság ügyében folytatott vizsgálat egy részét a felügyelőségre ruházták át, rámutatott, hogy ilyesmire már a múltban is volt példa. Úgy véli, a felügyelőség hatásköre kiterjed a vádemelésre is.

Martin Krčmárik, a rendőrfőkapitány helyettese, aki szintén pályázott a főfelügyelői pozícióra, kizárta, hogy bármelyik újságírót átvilágították volna az idő alatt, amíg ő vezette a pénzügyőrség egységeit.

Hozzátette ugyanakkor, hogy ha indokolt egy személy átvilágítása, legyen az újságíró, rendőr vagy bárki más, akkor a társadalmi pozíciótól függetlenül meg lehet tenni azt.

A harmadik pályázó, Róbert Zaplatílek nem akart nyilatkozni az újságírók – köztük a meggyilkolt Ján Kuciak – átvilágításáról.

A Felügyeleti Szolgálati Hivatal feladata a fegyveres biztonsági erők tagjai által elkövetett bűncselekmények leleplezése és kivizsgálása, emellett ellenőrzi a rendőrségi eljárások törvényességét is. A hivatal vezetője a kormánynak fog felelni, és a kormány is fogja kinevezni őt a belügyminiszter javaslata alapján. A pozícióra álláspályázatot hirdettek, az igazgató kinevezése a védelmi bizottság ajánlásától is függ.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.