2015. február 1., 14:16

A bírói tanács benyújtotta a kormánynak az EJEB-bírójelöltek névsorát

POZSONY. A Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsa (SR SR) jóváhagyás céljából a kormány elé terjesztette az Emberi Jogok Európai Bíróságába jelölt három bíró nevét.

A jelöltek a következők: Zuzana Dlugošová, aki 2009-2013 között már dolgozott a nevezett bíróságon, Ladislav Duditš kassai kerületi bíró, valamint Ján Mazák alkotmányjogász, aki egyúttal a köztársasági elnök tanácsadója.

Amennyiben a kabinet a jelölést jóváhagyja, Miroslav Lajèák külügyminiszter benyújthatja azt az Emberi Jogok Európai Bírósága (ESĽP) mellett működő, a jelölteket elbíráló illetékes szakértői testület titkárságára és az Európa Tanács (ET) főtitkárának. Az utolsó szót az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK) mondja ki. Strasburg eddig Szlovákia két jelöltistáját utasította el.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságát (EJEB) 1959-ben alapították, székhelye Strasbourg. Az Európa Tanács intézményéről van szó, melyben minden egyes országot egy bíró képvisel. Jelenleg a számuk 47. Minden olyan személy bizalommal fordulhat a bírósághoz, aki úgy érzi, hogy az Európa Tanács valamelyik tagországa megsértette az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és kiegészítő rendelkezéseiben lefektetett jogait. A Szlovákiát képviselő Ján Šikuta bíró mandátuma 2013. október 31-én lejárt, de utódja megválasztásáig tovább dolgozhat a bíróságon.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.