A bírák nem adják fel
„Maximális nyomást gyakorlunk a nemzetközi szerveken keresztül, mint ahogy az például Magyarországon vagy Szerbiában történt, és olyan erősnek bizonyult, hogy végül a vitás rendelkezéseket kiiktatták az alkotmányból“ – jelentette ki sajtótájékoztatóján a Nyitott Igazságügyért Társulás elnöke, Katarína Javorèíková. Véleménye szerint az Alkotmánybíróságon elszenvedett esetleges kudarcot követően egyetlen út maradna: az Európai Bizottságon vagy a Velencei Bizottságon át nyomást kifejteni a parlamentre.
Dana Bystrianska, a Szlovákiai Bírák Egyesületének (ZSS) elnöke azt állítja, hogy már foglalkoznak a bírák biztonsági ellenőrzéseivel kapcsolatos, az Alkotmánybíróságra benyújtott beadvánnyal. „Együtt dolgozunk majd, hogy az Alkotmánybíróság mielőbb döntést hozzon, és hatályon kívül helyezze a törvényeket” – szögezte le.
A biztonsági ellenőrzéseket bevezető jogszabályok szeptemberben lépnek hatályba. Javorèíková úgy véli, hogy azokat ezen időpont előtt az Alkotmánybíróságon megtámadhatja például az ombudsman vagy egy ellenzéki képviselői csoport.
Valamennyi bíró biztonsági átvilágítása nincs összhangban a nemzetközi normákkal – állapította meg az Európai Tanács mellett működő európai bírák tanácsadó testülete. Alena Poláèková, a testület szlovákiai tagja arra kérte ezt a szervet, hogy nyilvánítson véleményt a biztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatban. Poláèková szerint semmi sem indokolja az átvilágítást, mivelhogy Szlovákia már tíz éve az Európai Unió tagországa, s a belépésekor a bírói hatalom alkalmasságát is vizsgálták.
Dana Bystrianska úgy véli, az ellenőrzések bevezetése nem megfelelő módszer az igazságügy megbízhatóságának növelésére. „Nem gondolom, hogy a hírszerző szolgálatok növelhetik az igazságügy megbízhatóságát“ – nyilatkozta.
Javorèíková szerint meg kell nevezni annak az okait, hogy az igazságügy most miért van „pellengérre állítva“. Azt gondolja, hogy a bizalmatlanság oka a bírák túlterheltsége és személyiségük. „Kulcskérdés a Bírói Tanács tagjainak és a bírósági elnököknek a személye“ – szögezte le.