2012. április 30., 17:43

A beolvasztás politikáját tükrözi a kormányprogram

POZSONY. A beolvasztás csendes politikája folyik Szlovákiában - írja állásfoglalásában Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a kormányprogram nemzeti kisebbségeket érintő részével összefüggésben.

A 2012. április 27-én a kormány által jóváhagyott program nemzeti kisebbségeket érintő része egyáltalán nem veszi figyelembe a legfrissebb népszámlálási adatokat, megállapításai általánosak, és nem tesz különbséget a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek nagyságára és jellemzőire vonatkozóan - állapítja meg portálunkhoz eljuttatott nyilatkozatában az MKP elnöke.

Az április 30-án keltezett levélben a pártvezető rámutat: a  Fico-kormány által előterjesztett dokumentum arra a hibás megközelítésre alapozza az elkövetkező négy év kisebbségpolitikáját, mely szerint a többségi nemzetnek és az adott kisebbségnek ugyanazon támogatásra van szüksége ahhoz, hogy identitását megőrizze, kultúráját fenntartsa.

"A legfrissebb népszámlálási adatok szerint az elmúlt tíz évben csökkent a magyar, a cseh és az ukrán kisebbség létszáma. Bár a ruszin és a roma közösség száma kis mértékben nőtt, elmondható, Szlovákiában a nemzeti kisebbségi identitás megőrzésének az állam által biztosított feltételei ma nem elégségesek. A kormányprogram ezt is figyelmen kívül hagyja, s nem tesz említést a nemzetközi szervezetek által megfogalmazott ajánlások átvételéről sem. Szlovákia tehát újra mellőzi az EBESZ (OBSE) és az Európa Tanács (Rada Európy) ide vonatkozó ajánlásait: az átfogó kisebbségi törvény elfogadását, a kisebbségek nyelvhasználati jogainak bővítését stb." - tartalmazza a nyilatkozat.

Berényi szerint a kormányprogram egyetlen konkrétuma e területen a kisebbségekért és a polgári társadalomért felelős kormánybiztos hivatalának létrehozatala. Konkrét hatásköreit és az államigazgatáson belüli elhelyezkedését azonban a dokumentum nem részletezi.

"A Magyar Koalíció Pártja hangsúlyozza, hogy semmilyen kormánybiztos sem helyettesítheti teljes mértékben az ezelőtti kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettesi hivatalt. Robert Fico és kormánya tudatában van annak, hogy a mai jogszabályok és intézményi keretek között a szlovákiai magyar közösség megszűnésre van ítélve. Ezért sem helyez kilátásba jogfosztást, de jogbővítést sem. Az MKP levélben tájékoztatni fogja az EBESZ és az Európa Tanács illetékes tisztségviselőit, hogy a két szervezet Szlovákiával szemben megfogalmazott állásfoglalásait a kormányprogram figyelmen kívül hagyja" - szögezi le állásfoglalásában az MKP elnöke.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.