A belügyminisztérium jövőre megkezdi az elvett állampolgárság visszaszolgáltatását
Mikor indul be a folyamat, egyelőre nem tisztázott. „ A jelenleg folyó tárgyalásokra, illetve a belső előírások előkészítésére való tekintettel egyelőre a pontos időpontot még nem határoztuk meg” – jelezte az állami hírügynökségnek a belügyminisztérium. A belügyi tárca vezetője, Robert Kaliòák tájékoztatása szerint a rendelet már a jövő év elején életbe léphet. Arról, kiket is érint pontosan a szlovák állampolgárság visszaszolgáltatása, a belügyminisztériumnak nincs pontos jegyzéke. Annyi biztos, hogy eddig 936 személyt fosztottak meg állampolgárságától.
Az állampolgárság kérvényezés útján szerezhető majd vissza. A kérvényt a belügyminisztérium bírálja el, s amennyiben az állandó lakhely formájában megszabott feltétel biztosított, a polgár visszakaphatja szlovák állampolgárságát. A jogszabály alapján ugyanis lehet kivételt adni, ha az állampolgárság visszaszolgáltatása Szlovákiának érdeke.
Az állampolgárok szlovák állampolgárságukat az első Fico-kormány idején, 2010-ben elfogadott, a magyarországi egyszerűsített honosítási törvényre reagáló jelenlegi jogszabály alapján veszíthetik el. A törvény szerint ugyanis, aki felveszi egy idegen ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot.
A jogszabály enyhítésére több kísérlet is történt, ám eddig egyik sem járt sikerrel. Alkotmánybíróság is foglalkozott vele, de azt, hogy alkotmányellenes vagy sem, a testület nem voltak képes megmondani.
Jelenleg a belügyminisztérium foglalkozik a jogszabály enyhítésével. A készülő törvény az idegen állampolgárság megszerzését állandó lakhelyhez kötné. A kérvényező személy részéről ez megfelelő kötődést biztosítana az adott országhoz, s attól sem kellene félnie, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát. Azok, akik az előző jogszabály értelmében veszítették el állampolgárságukat, kérvényezhetik visszaszolgáltatását. Sem a rendelet, sem a törvény tervezett módosítása azonban nem jelent megoldást az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyének rendezésére.