90 évvel ezelőtt indult el a magyar adás
90 évvel ezelőtt, egészen pontosan 1928. december 16-án, két évvel a szlovák adás elindítása után szólalt meg először Kassán az éterben a magyar adás. A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) ebből az alkalomból ünnepi gálakoncertet adott, amelyen sok olyan előadó mutatkozott be, aki nemcsak a magyar közösségben, hanem világviszonylatban is nagy sikereket ért el, számos európai és nagyobb díjat megszerezve.

A magyar adás először csak az első köztársaság politikai gesztusa volt, a köztársaság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából, az elmúlt 90 évben azonban sok fontos fordulópont volt a történelmében, csakúgy, mint a csehszlovák rádióéban is. Folytonossága még a háborús években sem szakadt meg, csupán a háború utáni néhány hónapos időszakra függesztették fel a sugárzást.
„Az adás, amely politikai gesztusként indult, ma már felveszi a versenyt bármelyik rádióval, a hallgatók körében pedig kedvelt és sokat keresett" – mondta Lovász Attila, az RTVS Nemzetiségi Sugárzási Központjának igazgatója.
A Pátria Rádió jelentős eseményeihez tartozik a 'Gabonaváros' név alatt futó illegális műsor, amely a Varsói szerződés 1968-as megszállása alatt létezett. 1989 után a magyar adás az RTVS újító és gyorsan fejlődő részeihez tartozott. Jelenleg napi 12 órában, teljes formátumban működik, egész Dél-Szlovákia területén.
– nyilatkozta Jaroslav Rezník, az RTVS vezérigazgatója.
Az RTVS mint közjogi médium jelenleg tíz kisebbségi nyelven – magyarul, roma nyelven, ruszin nyelven, ukránul, csehül, lengyelül, németül, bolgárul, szerbül és horvátul – sugároz adást.