2015. május 10., 19:13

75 millió euró az állami kórházak elmúlt évi vesztesége

POZSONY. Az elmúlt év végén a 13 egyetemi kórház közül 10 veszteséggel zárt. Pozitív mérlege csupán a Nyitrai Egyetemi Kórháznak, a Besztercebányai Egyetemi Gyermekkórháznak és a Kassai Egyetemi Gyermekkórháznak volt. A szlovákiai kórházak elmúlt évi összesített hiánya 75 millió euró – derül ki az egészségügyi minisztérium adataiból.
Egy évvel korábban valamivel sikeresebb évet zártak az egyetemi kórházak. Bár a gazdálkodási mérleg összességében negatív volt, 2013 végén az adósság valamivel kevesebb, 66,6 millió euró volt, ami a 2012-es évhez képest 50 millió euróval alacsonyabb. Az egészségügyi minisztérium abban az időben valamennyi egészségügyi intézmény gazdálkodása terén javulást állapított meg.

2013-ban ráadásul négy kórháznak nem volt hiánya, az említett három intézményen kívül a Zsolnai Egyetemi Kórháznak sem, mely az elmúlt éven 358 ezer euró deficitet mutatott ki, bár a többi kórház veszteségéhez képest az övék volt a legalacsonyabb. A legmagasabb hiánnyal Szlovákia legnagyobb egészségügyi intézménye, a Pozsonyi Egyetemi Kórház zárt. Vesztesége meghaladja a 40,2 millió eurót.

„Rendkívül pozitív hírnek tartom, hogy három kórházunk nyereséggel zárt, nyolcnak pedig évközben sikerül javítani gazdasági eredményein” – nyilatkozta Viliam Èislák egészségügyi miniszter.

A tárcavezető kimagaslónak ítélte a Pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház és Poliklinika teljesítményét, mely több mint három millió euróval javított gazdasági eredményein. Míg 2013-ban 8,4 milliós hiánnyal zárt, a tavalyi gazdasági mérleg már csak 5,3 millió deficitet mutat.

Èislák azt is megállapította, hogy a 2012-ben az állami kórházakban bevezetett reformoknak köszönhetően sikerült stabilizálni az eladósodás folyamatát, növekedése ugyanis immár három éve csökkenő tendenciát mutat.

„Az ésszerűsítő intézkedések, valamint a pénzügyi stabilizálási terv segítségével 2014-ben a kötelezettségek növekedésének ütemét a 2013-as pénzösszeggel összehasonlítva 10,1 millióval sikerült lejjebb szorítani. 2012 januárjától decemberig az újonnan keletkezett kötelezettségek összege 82,1 millió euró volt, míg 2013 januárja és decembere között 80,3 millió euró” – nyilatkozta a miniszter.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.