500 menekültet fogadhat be Szlovákia
Az osztrák kormány szerint a Szlovákiával folytatott, a menekültekre vonatkozó tárgyalások már korábban megkezdődtek, konkrét eredményt azonban egy szerda este folytatott, Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter és szlovák kollégája, Robert Kaliòák közötti telefonbeszélgetés hozott. Az egyezés részleteit a mai koordinációs találkozó után hozzák majd nyilvánosságra.
Az osztrák hírügynökség szerint a szlovák fél csak a traiskircheni táborból érkező menekültek ellátását vállalja át, a menedékkérelmi eljárásokat továbbra is az osztrák hatóságok folytatják majd.
A tervek szerint az első 50 menekült még júliusban, a következő 200 augusztusban, további 250 pedig szeptemberben érkezik Szlovákiába. Egyelőre nem tudni, hogy az ellátás költségeit ki állja majd. Muhr tájékoztatása szerint viszont Szlovákia semmilyen ellenszolgáltatást nem kap.
Az osztrák belügyminisztérium azzal számol, hogy a projekt időtartamát akár két évre is meghosszabbíthatják. „Ez kis lépés, de a szolidaritás jelentős jelzése” – idézte Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminisztert az APA hírügynökség.