2018. január 10., 16:50

44 kórházban lesz új típusú ügyelet

POZSONY. A sürgősségi ellátás új hálózatába 44 kórház tartozik majd, amelyekben első vagy második típusú sürgősségi ellátás zajlik majd. Ezt szerdán hagyta jóvá a kormány.
201801101650050.ugy01.jpg

Az új jogszabály szerint a sürgősségi ellátás két típusra oszlik majd, a különbség az, hogy a második típus komplexebb, ebben az esetben több orvos teljesít szolgálatot. A második típusú ellátást ez évtől kezdődően több tucat kórházban tervezik, feltételesen, 2018 decemberéig a szaktárca ide sorolta az Eperjesi Egyetemi Kórházat is. Az első típusú sürgősségi ellátás 34 kórházat érint.

„Az intézkedés január közepén lép hatályba” – mondta Tomáš Drucker egészségügyi miniszter.

A minisztérium eredeti terveihez képest változások történtek a javaslatban. A szilárd hálózatba az egészségügyi tárca besorolta a rózsahegyi katonai kórházat (első típusú sürgősségi ellátás), amelyből viszont minden igyekezet ellenére kimaradt a nagyrőcei kórház.

A javaslat szerint második típusú sürgősségi ellátás lenne a pozsonyi kramárei kórházban, amely idővel befejezi majd a működését. Drucker egészségügyi miniszter nemrég azt mondta, hogy „ilyen típusú sürgősségi ellátást egyelőre nem fognak ott építeni”.

Eredetileg a tárca azt jelezte, hogy második típusú sürgősségi ellátás a pozsonyi ružinovi kórházban lesz, amelyet a jóváhagyott javaslatban már az első típusba soroltak. Drucker elmagyarázta, hogy a második típusú, komplexebb sürgősségi ellátás azért nem lesz a ružinovi kórházban, mert ott nincs idegsebészet, a kramárei kórházban viszont van. „A cél az, hogy végül legyen második típusú sürgősségi ellátás a ružinovi kórházban is“ – tett hozzá.

A biztosítók havidíjat fizetnek

Az első és második típusú sürgősségi ellátásra az egészségügyi biztosítók havidíjat fizetnek majd. Az egészségügyi tárca azt reméli, hogy ezáltal az ügyeletek modernebbek lesznek és jobban fognak működni. „A hálózatba történő besoroláskor pontosan meghatározott kritériumok alapján döntöttünk, például a születések és a sebészeti beavatkozások száma, illetve a sürgősségi ellátás kihasználtsága alapján” – magyarázta Drucker. Hozzátette, az az intézmény, amely nem került be a hálózatba, nagyon messze volt a meghatározott kritériumoktól.

Azok az ügyeletek, amelyek nem jutottak be a hálózatba, Drucker szerint tovább működhetnek. „Azok számára, akik nem kerültek be a rendszerbe, semmi nem változik az ügyeletek jelenlegi rendszerén. Működtethetik a sürgősségi ügyeletet, ha lesz elegendő számú páciensük és megszerzik a forrásokat az egyes tevékenységekből, akkor ez nem jelent problémát” – magyarázta.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.