2017. október 21., 16:17

250 millió eurós szociális csomagot mutatott be Fico

POZSONY, NYITRA. Kétszázötven millió euró összértékű szociális csomagot mutatott be az Irány-Szociáldemokrácia szombati, Nyitrán tartott programgyűlésén Robert Fico miniszterelnök, a párt elnöke.
201710211227380.RF_23-2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A szociális csomagnak a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a 13. és 14. fizetés fokozatos adó- és járulékmentessé tétele, illetve a Most-Híd azon kérése is részét képezi, hogy a nyugdíjasok jövedelme 200 euróig járulékmentes legyen. A Most-Híd javaslatát már csütörtökön elfogadta a parlament.

Dzurinda álma

Fico hangsúlyozta, hogy a 2018-ads minimálbért 45 euróval emelve, 480 euróra növelte. „Mindennemű tétovázás nélkül ki akarom mondani, hogy 2019-ben elérjük az 500 eurós minimálbért. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, fejszéknek és traktoroknak kellene hullania az égből, vagy nem is tudom, minek kellene történnie, de mi tudjuk, hogy erre a minimálbér növekedésre és erre a gazdasági teljesítményre ez a környezet teljeséggel képes“ – mondta a kormányfő, aki szerint 2006 óta a minimálbér 90 százalékkal emelkedett.

„Mi tulajdonképpen Mikuláš Dzurinda álmát valósítjuk meg, aki kétszeres fizetésekről beszélt“ – jelentette ki Fico. A kormány ugyanis elmondása szerint a 2006-os esztendő minimálbéréhez képest az elkövetkező években megkétszerezi azt. A kormányfő szerint a jobboldalnak nincs igaza, amikor azt állítja, hogy a minimálbér emelése a munkanélküliség növekedéséhez vezet. „Nálunk viszonylag gyorsan emelkedik a minimálbér, s ugyanilyen gyorsan csökken a munkanélküliség“ – hangsúlyozta. A kormányfő szerint jelentősebb tér mutatkozik a gyártóipari bérek emelésére. Fico azt is jelezte, hogy 2018-ban a közigazgatásban dolgozók béreinek emelésével is foglalkozni kívánnak.

Magasabb éjszakai műszakpótlék

A kormány növeli az éjszakai, a hétvégi és ünnepnapi műszakpótlékot. „Szlovákia olyan ország, ahol 240 ezer ember dolgozik éjszakai műszakban“ – közölte a kormányfő, egyben elutasítva, hogy ezek az intézkedések a munkanélküliség emeléséhez és kedvezőtlenebb feltételeket nyújtó vállalkozói környezethez vezetnének. „Ez baloldali, ez a mienk, ne hagyjuk, hogy megfosszanak minket tőle“ – jelentette ki a Smer-SD elnöke. A csomagnak a munka miatt utazni vagy akár költözni is hajlandóak támogatásának emelése is részét képezi. Fico a gondozók támogatásának emelését is jelezte. A családtag ápolásáért kapható hozzájárulás összege a nettó minimálbér szintjére kellene, hogy emelkedjék. „Ezt az intézkedést tartom az egyik legbaloldalibbnak“ – mondta.

A Smer bizonyos szociális jogok a Szlovák Köztársaság Alkotmányába (Ú SR) történő pontosabb lefektetéséről is vitát nyitna. Szerinte az alkotmányban nagyon jól vannak lefektetve a polgári és a politikai jogok, illetve azok érvényesítése, de a szociális jogok tekintetében csak nyilatkozatokról és más törvényekre való utalásokról beszélhetünk. „Akkor hát nyissunk vitát arról, hogy nem születhetne-e össztársadalmi, vagy összpolitikai konszenzus arról, hogy az alkotmányba foglaljuk a minimálbér intézményét“ – mondta Fico, aki szerint ezáltal elejét vehetnék annak, hogy egy jobboldali kormány spekulációkba bocsátkozzék a minimálbér intézményét illetően. Egy ilyen törvény benyújtása elmondása szerint a közeljövőben várható pártja részéről

Nyugdíjkorhatár-plafon

Fico szerint pártja a hárompillérű nyugdíjrendszer alkotmányos szabályozásának kérdését is kész megnyitni. „Megegyezünk a paraméterekről és nem zárkózom tőle el, hogy egy olyan alkotmánytörvény szülessék, amely ezt végérvényesen lefektetné, mert állandó spekulációk övezik“ - hangsúlyozta. Felhívta rá a figyelmet, hogy a második nyugdíjpillér bevezetése éppen hogy csak megszavazásra került 2004-ben a parlamentben, méghozzá a szakszervezetek és az akkori ellenzék alapvető ellenvetései mellett. „Erre aztán meg vannak lepődve, ha megvan bennünk a szándék az efféle döntések meghozatalára, ha közben nem élveznek széleskörű politikai támogatottságot“ – mondta Fico.

A Smer-SD elnöke beszédében a nyugdíjkorhatár-plafon bevezetésének szándékáról is említést tett. Ez esetben a Vasas Szakszervezet (OZ KOVO) követeléséről van szó, amely ennek érdekében aláírásgyűjtésbe kezdett. Fico szerint komoly, igényes feladatról van szó. Figyelmeztetett, hogy kormánya még 2012-ben 2017-es hatállyal bevezette a nyugdíjkorhatár a szlovákiai várható élettartam alakulásának függvényében történő automatikus kitolását. „Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy vajon meddig kívánjuk hagyni, hogy bizonyos emberek bizonyos munkakörben szenvedjenek “ – mondta Fico. Példaként a varrónőket, a kohászatban dolgozókat s az autóbuszvezetőket említette. „Ez egy legitim kérdés. Ha azt mondanánk, hogy van itt egy ésszerű határ, amely a nyugdíjrendszer, mint olyan létét is biztosítja, akkor kész vagyok tárgyalásokba bocsátkozni az ellenzékkel a nyugdíjkorhatár-plafon alkotmányos lefektetésével“ – tette hozzá a Smer-SD elnöke.

Magas szintű a korrupció érzékelése Szlovákiában

Robert Fico véleménye szerint Szlovákiában magas szintű a korrupció érzékelése, s annak elfogadható, objektív szintre történő csökkentése jelentős erőfeszítéseket igényel majd. A kormányfő ezt pártja szombati, Nyitrán tartott programgyűlésén fejtette ki.

Az Irány-Szociáldemokrácia elnöke elismerte, hogy Szlovákiában létezik korrupció, ezért szerinte fontos arra buzdítani az embereket, a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságokat, hogy lépjenek fel vele szemben. Fico szerint fontos, hogy releváns információkat követeljenek meg az emberektől, illetve megvédjék az embereket ott, ahol az megalapozott, amikor pedig cselekedni kell, akkor meg kell találni a felelősöket.

Szélsőségesek férkőzhetnek be a regionális parlamentekbe

Szlovákiát a megyei önkormányzati választásokon való alacsony választói részvétel és a szélsőségesek jelentős mozgósítása esetén a szélsőségesek regionális parlamentekbe való beférkőzése fenyegeti – fejtette ki a miniszterelnök. Fico arra szólított fel, hogy ne engedtessék meg az olyan kísérletezés, mint amilyenre tavaly Besztercebánya megyében sor kerülhetett. Szerinte mindenki, aki az első Szlovák Köztársaság mellett áll ki, fasiszta, mert az állam a hitleri Németország szatellit országa volt.

Újabb pedagógusbér-emelés csak 2019 januárjában

A tanárok fizetései 2017. szeptember elsejével emelkedtek, s ez 2018 végéig érvényben marad. A következő pedagógusbér-emelésre a kormány programnyilatkozata szerint 2019. január 1-jén kerül majd sor – szögezte le Fico.

A Smer-SD elnökét bántja, hogy nem sikerült dűlőre jutniuk a tanárokkal, mert elmondása szerint idén szeptembertől 2020. január 1-ig bezárólag több mint 26 százalékos emelést ajánlottak fel nekik. Egyúttal azt is megjegyezte, hogy senkitől sem kívánják megvonni a sztrájkhoz való jogát, de a kormány eltökélt abban, hogy a programnyilatkozatának megfelelően járjon el a pedagógusbér-emelések kérdésében.

201710211227380.RF_23-2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.