2018. december 15., 13:48

100 millió euró támogatástól esik el az állam az SNS ügyetlenkedése miatt

Másfél évvel az oktatási minisztérium legnagyobb botrányát követően a tárca újabb kétes ügyével állunk szemben. Szlovákia 100 millió euró uniós támogatástól esik el, mert a minisztérium ügyetlenkedése miatt lekéste a merítést.

lub.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: TASR

A 2018-as év végére minden bizonnyal már nem sikerül kimeríteni azt a 100 millió eurónyi uniós forrást, amelyet a tudományos és kutatási projektek támogatására kellet volna felhasználni. Szlovákia számára 238 millió eurós összértékű uniós támogatás volt kijelölve, amelyet a közös uniós forrásokból kimeríthetett, ebből az összegből eddig 138 millió euróra tartott igényt. A maradék 100 millió eurótól így nagy valószínűséggel elesik.

Veronika Remišová (OĽaNO) ellenzéki képviselő szerint egy példátlan helyzettel állunk szemben, hisz még sosem fordult elő, hogy egy ilyen csillagászati összeget kelljen visszaszolgáltatnunk.

Az OĽaNO Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter, és az oktatási tárca szemére vetette az uniós források ilyen súlyos elmulasztását. Az oktatási minisztérium viszont határozottan tiltakozott a vádak ellen, a tárca szerint az OĽaNO csak botrányt próbál meg kirobbantani az SNS és a minisztérium ellen.

Lubyová elődjeire hárítja a felelősséget

Martina Lubyová oktatási miniszter szerint az uniós forrásoktól való elesés nem a minisztérium hibája, mivel ők kiírták a felhívásokat, és az adott cégeken, iskolákon, és vállalkozókon állt, hogy jelentkeznek-e avfelhívásra, és érdeklődnek-e a pénzek felhasználása iránt.

Remišová ezzel nem ért egyet: „Lubyová miniszter asszony a kutatóközpontokat, kutatókat, és az egyetemeket teszi felelőssé, de én elutasítom ezt az érvelést. Egyszerűen a miniszter asszony nem állíthatja, hogy a kutatók és az egész tudományos közösség alkalmatlan emberekből áll. Ők ugyanis jelentkeztek volna, ha lett volna hova jelentkezni, azonban semmilyen felhívás nem volt kiírva.” – jelentette ki Remišová a Sme oldalán látható videóriportban. Az ellenzéki képviselő szerint Lubyová elődjével, az oktatási tárca volt miniszterével, Juraj Draxlerrel takarózik, és a 2015-ös évi pénzforrások merítésében látja a jelenlegi helyzet okát.

Ellenben 2015-ben, amikor az oktatási tárcát a Smer-SD jelöltje, Juraj Draxler vezette, semmilyen merítések nem történtek, továbbá felhívások sem lettek kiírva. Minderre 2016 elején került sor, amikor az SNS jelöltje, Peter Plavčan lett az oktatásügyi miniszter.

Plavčan ekkor minden felhívást törölt, és sajátokat hirdetett meg, amelyek később az európai uniós pénzek elosztásával kapcsolatos óriási pályázati botrányt eredményezték (erről lásd lejjebb).

Saját szervezeteiket gazdagon támogatják

Remišová ismertette, hogy 2018-ban az oktatási tárca mintegy 85 millió eurót fizetett ki a Tudományos és Technikai Információk Központjának (Centrum vedecko-technických informácií) amelyről közismert, hogy az oktatási minisztérium alárendelt szervezete.  Ez az intézmény tehát az uniós források legnagyobb részesülője. Remišová ellenzi az uniós források ilyen jellegű szétosztását, mivel ily módon mellékvágányra kerülnek azok az intézetek (egyetemek, kutatók), amelyek az egyes miniszteri szervezetekkel ellentétben valódi kutatásokat végeznek.

Veronika Remišová (OĽaNO).
Veronika Remišová (OĽaNO).
Fotó:  TASR

Az adófizetők pénzéből kell kifizetni a kétes szerződéseket

2017-ben, Peter Plavčan (SNS) idején robbant ki az európai uniós pénzek elosztásával kapcsolatos botrány, amikor fény derült arra, hogy az oktatási minisztériumnál a kutatási célokra szánt 600 millió eurós összértékű európai uniós támogatások elbírálását felügyelő ügynökség egyetlen nagy szlovákiai felsőoktatási intézménynek sem ítélt meg anyagi forrásokat uniós pályázatokon, viszont a pénzekből olyan cégek és postafiók cégek is részesültek, amelyek addig nem foglalkoztak kutatással. Plavčan a botrány kirobbanása után lemondott posztjáról.  

Remišová hangsúlyozta, mindezért az oktatási minisztériumot terheli a felelősség, mivel ő választotta ki az adott cégeket, ő írta ki a felhívásokat, ő választotta ki az elbírálókat és dolgozta ki a pályázati feltételeket. A minisztérium így több kétes szerződést kötött meg mintegy 185 millió euró összértékben.  

Ez ellenzéki képviselő aljasnak nevezte az oktatási tárcát, amiért a hazai adófizetőkre vezette át saját kudarcának anyagi terhét. A botrányos szerződésekre szánt pénzeket ugyanis eredetileg az uniós forrásokból kellet volna kifizetni, de az ügy kirobbanása után erre már nem tarthat igényt a tárca, így a szlovák adófizetők pénzéből (a közös állami költségvetésből) kell majd a minisztériumnak kiegyenlítenie a számlákat.

Remišová elmondta, mindenki érdeke, hogy a szlovák kutatók számára minél jobb feltételeket biztosítsanak a munkájukhoz, és hogy az uniós forrásokat a lehető legjobban használjuk fel. „A magas színvonalú tudomány jobb minőségű munkahelyeket is jelent. A jó munkahelyek jobb béreket jelentenek és magasabb életszínvonalt. Az uniós források nem lesznek örökké, ezért nem engedhetjük meg, hogy ezek a hatalmas források, amelyek Szlovákián segíthetnek, így elvesszenek” – mondta Remišová.

lub.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.