100 ezer eurós büntetés az oktatási tárcának
A Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) az üggyel azt követően kezdett el foglalkozni, hogy az oktatási minisztérium az iskolai szemléltető eszközök és tankönyvek tárolásával és leszállításával kapcsolatban nem írt ki közbeszerzési eljárást és a közvetlen tárgyalási eljárást választotta. A szerződéshez csatolt függeléket Dušan Èaploviè volt oktatási miniszter írta alá 2013 decemberében.
Juraj Draxler oktatási miniszter kijelentette, a Közbeszerzési Hivatal utasítása szerint fog eljárni. A személyes felelősségre vonást tekintve Beata Dupaľová Ksenszighová, az oktatási minisztérium szóvivője aképpen reagált, hogy az a tárca közbeszerzési osztályának volt igazgatóját, Richard Urbanovièot érinti, akit viszont 2014. október 1-én leváltottak.
Az eljárási hibára a hivatalt még az elmúlt év októberében figyelmeztették. „Ennek alapján a lehetséges érdeklődőknek nem volt lehetőségük bekapcsolódni a versenytárgyalásokba, így a tisztességes verseny meghiúsult“ – állapította meg még az elmúlt éven a Közbeszerzési Hivatal.
A szerződéshez kapcsolódó, a tankönyvek 3 évi raktározásáról és elosztásáról szóló függeléket Èaploviè volt oktatási miniszter 2013 októberében írta alá a Xepap céggel. A cég még 2011-ben nyerte meg a Szlovák Keresztény és Demokratikus Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) színeiben miniszterré kinevezett Eugen Jurycza volt oktatási miniszter által meghirdetett közbeszerzési versenytárgyalást. A Èaploviè vezette minisztérium ráadásul kötelezte magát havi 14 570 euró átalány kifizetésére is. A minisztérium állítása szerint a szerződés bővítésére azért volt szükség, mert az elmúlt évekhez viszonyítva jóval több tankönyvre volt szükség. Miroslav Beblavý és Lucia Žitòanská parlamenti képviselők másképp látták, így 2014 januárjában feljelentést tettek a Közbeszerzési Hivatalnál.
A szerződési feltételek miatt bírálták a Èaploviè vezette minisztériumot, mert három év alatt 524 520 eurót juttatott a nevezett cégnek. „Más szóval, a miniszter egyetlen aláírással félmillió eurót ajándékozott egy cégnek“ – figyelmeztetett Beblavý.