Peter Pellegrini államfő csütörtökön a koalíciós pártok képviselőivel ebédel.
Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter készen áll arra, hogy megvédje magát, ha összehívják a menesztését célzó rendkívüli parlamenti ülést.
Válságstábot hívott össze Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter a csütörtöktől előrejelzett kiadós esőzés és vihar miatt
Közel 3,5 millió euróért 118 személyautót vásárolt a belügyminisztérium.
Michal Šimečka, a PS elnöke, a parlament alelnöke elküldte a hatóságoknak azokat a fenyegetéseket, amelyeket ő és a családja kapott.
Büntetőeljárást indított a pozsonyi rendőrség az ellen a 45 éves férfi ellen, aki júniusban felhívta a 112-es segélyhívó számot, és azt mondta, hogy bomba fog robbanni a bíróságokon.
"A szüleink, nagyszüleink, az őseink, akik ezer éve éltek, élnek itt a szülőföldön, vajon mit szólnának ahhoz, hogy önként lemondunk a saját érdekeink képviseletéről".
Bővül a kábító és pszichotróp anyagok listája, a HHC, HHC-P és a HHC-O is felkerül erre a listára.
Menesztette Peter Pellegrini köztársasági elnök Monika Géciová bírót.
A "Feledhetetlen szomszédaink" szeredi rendezvényén Berényi József mondott megemlékező beszédet. A holokauszt tragédiája mementóul kell, hogy szolgáljon a jelen- és utókor számára is.
A párt tartja magát a koalíciós szerződéshez.
Az SaS parlamenti frakciójának tagja lesz.
Sajnálják, hogy Šimečka nem távozott önként.
A Slovensko, Za ľudí, KÚ-frakció támogatja František Mikloško jelölését a házelnöki posztra – erősítette meg Michal Šipoš frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján.
Az országos rendőrfőkapitány szerint az emberek biztonságban érezhetik magukat.
A Magyar Szövetség szeptember 28-án, szombaton tartja tisztújító kongresszusát. Utánajártunk, várhatóan kik méretik meg magukat a párt elnöki tisztségéért.
A KDH rendet teremtene a parlamentben.
Döntött a Legfőbb Ügyészség.
Fico: Kijevnek lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy eltávolítsa az ukrán hadsereg soraiból a „fasiszta elemeket”.
"Egy olyan integratív személyiséget kell a párt élére találni, aki vissza tudja hozni a szavazókat, és képes megformálni egy közösségi jövőképet".
Ha államünnepen is dolgoznánk, anyagi forrásokhoz jutna az államkassza.
A gonoszság megjelenésével találkozhatunk, beleértve az olyan mérgező ideológiákat, mint a fasizmus - mondta Peter Pellegrini köztársasági elnöke a holokauszt és a faji erőszak áldozatainak napja alkalmából tartott pozsonyi megemlékezésen.
A Hlas-SD képviselői nem csatlakoztak a Šimečka leváltását kezdeményező indítványhoz, a párt vezetői többször kijelentették, hogy a PS elnökének önként kellene távoznia a parlament alelnöki posztjáról.
Videós tartalmak a középpontban.