Az NCZI SMS-ben értesíti mindazokat a pácienseket, akik jogosultak a harmadik adagra.
Mikulec elmondta a szlovákiai jogrendszer csak két nemet ismer, amit a veleszületett biológiai jegyek alapján határoznak meg.
Az államfő ezt azután jelentette ki,miután Tomáš Taraba független parlamenti képviselő megosztott a közösségi hálón egy fotót a modellkedő lányáról.
A téma a szakmai konzílium csütörtöki ülésén is napirenden lesz.
Az utóbbi években Magyarország gazdaságilag megelőzte a tátrai tigrist, csak hogy erről Szlovákiában mindenki mélyen hallgat.
Más témák többet érnek?
A járványügyi szakember szerint a politikusoknak kemény döntéseket kellene meghozni.
A kollektív jogok elismerése nélkül ugyanis az államok integrációs célkitűzései asszimilációhoz vezetnek.
Akár 20 ezer eurós pénzügyi bírsággal sújthatják az ellenzéki Smer-SD pártot, mivel a vasárnapi rimaszombati nagygyűlésen megszegték a járványügyi előírásokat.
A szlovákiai laboratóriumokban hétfőn 12 160 tesztet értékeltek ki, ebből 1 797 bizonyult pozitívnak.
Továbbra is letartóztatásban marad Tibor Gašpar volt rendőrfőnök.
Sokaknak nem tetszik a második olvasatban levő új törvény tervezet.
A minták 99,9 százalékában ezt a variánst mutatták ki.
Szlovákiában mintegy 615 000 embert, vagyis a lakosság 11,4% -át fenyegeti a szegénység veszélye.
A Covid és influenza elleni oltások között 14 napos szünetet ajánlott tartani.
A Lengyelországgal közös határszakasz védelmének megerősítését sürgeti a határigazgatásért felelős német szövetségi rendőrség szakszervezete a menedékkérők számának emelkedése miatt.
A belügyi tárca már kiírta a pályázatot az országos rendőrfőkapitányi posztra. A minisztérium honlapján közzétett információk szerint a jelöltek november 30-áig jelentkezhetnek a pályázatra.
Nem kell megvárni, míg megjön az sms.
Elfogadhatatlan, hogy foci helyett erőszakot és verekedést kell nézniük a gyerekeknek és a fiatal futballtehetségeknek.
A tavalyi forgatókönyv megismétlődésére szerencsére kicsi az esély.
Jelenleg 964 COVID-19-cel fertőzött vagy koronavírus-gyanús beteg van kórházba. A minisztérium közlése szerint a kórházba szállítottak több mint 82 százaléka nincs teljesen beoltva.
Mutatjuk, mennyire nehezedik meg az élet a fekete járásokban!
Igor Matovič pénzügyminiszter ismét bírálja az oltási stratégiát Szlovákiában, a kudarcért Vladimír Lengvarský egészségügyi minisztert okolja.
A hét közepén 20 ºC fok körül alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, de kivételesen ennél magasabb értékek sem kizárhatóak.