KOLOZSVÁR. Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, jelenlegi püspökhelyettest választotta püspökévé az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése.
LONDON. Apró, éjszakai életmódot folytató főemlős új faját fedezték fel a kutatók Borneón.
POZSONY. Az egyes megyeszékhelyeken tüntettek a pedagógusok a hét folyamán az oktatásügy helyzetének javításáért és ezen belül az oktatásügyben dolgozók bérének 10 százalékos emeléséért. Ma Pozsonyban, Trencsénben és Kassán szervezett szakszervezeti szövetségük tiltakozó megmozdulást.
BUDAPEST. Folytatódik a Parlamenti különóra című rendezvénysorozat: december 17-én ismét iskolások ismerkedhetnek az Országgyűlés működésével, megtekinthetik a plenáris ülést és meglátogathatják az Országgyűlési Könyvtárat.
POZSONY. A mai tanácskozáson megvitatták a szlovákiai nemzeti kisebbségek nyelvhasználatának állapotáról szóló jelentést, és az egészségkárosodott személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtásával is foglalkoztak.
KASSA. Egy 15 éve, Rudolf Schuster polgármestersége alatt indult per miatt 14,5 millió euróval rövidülhet meg Kassa.
TÕKETEREBES. Ismeretelen elkövető csütörtökre virradó éjjel behatolt a tőketerebesi (Trebišov) Komenský utcai óvodába, ahonnan 230 euró értékű zsákmánnyal távozott.
POZSONY. Péntek reggel kiraboltak egy zálogházat a pozsonyi Nagyszombati vám (Trnavské mýto) aluljárójában.
POZSONY. Többnapos parázs vita után jóváhagyta Szlovákia jövő évi költségvetését csütörtöki ülésén a pozsonyi törvényhozás, a dokumentum 2,94 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol 2013-ban.
BUDAPEST. A Google és a LEGO szervezésében tartott Moonbots 2012 világversenyt 18 éven aluli diákoknak rendezték, melyre a világ minden tájáról jelentkeztek.
POZSONY. A Magyar Közösség Pártja szívesen támogatna egy jobboldali elnökjelöltet, ha az azonosul a kisebbségi minimumban foglaltakkal. Az MKP, a Most-Híd és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának közös dokumentuma azokat az irányelveket és célkitűzéseket tartalmazza, amelyek kívánatosak a kisebbségi jogok tekintetében.
POZSONY. A hajléktalanok is igényelhetik a halaszthatatlan egészségügyi ellátásuk biztosítását.
POZSONY. Berényi József szerint korábban, amikor a magyarságot még csak az Magyar Koalíció Pártja képviselte, hiba volt az akkori platformok megszüntetése. Az újonnan megválasztott elnök a tömörülés megerősödését a tagoltabb pártélettől várja.
POZSONY. Robert Fico kormánya(Smer-SD) nem tudja, hogy miként folytassa a konszolidációt. Daniel Lipšic független parlamenti képviselő szerint ennek bizonyítéka a közpénzek konszolidációjának módja.
POZSONY. Közel négyszáz szlovákiai őstermelő tiltakozott szerdán Pozsonyban amiatt, hogy az európai uniós közvetlen agrártámogatások mértéke az uniós átlag alatt maradna az "új" tagországok számára a 2014 és 2020 közötti időszakban is a közös agrárpolitika reformja szerint.
POZSONY. Közel 50 százalékos győzelmet jósol Fico pártjának a Median SK közvélemény-kutató ügynökség. Felmérése szerint a parlament hat pártból állna, ha nemrég zajlottak volna a választások.
POZSONY. A Trencséni Kerületi Bíróság határozatlan időre elnapolta Gabriel G. ügyét, a szlovák sajtó által legnagyobb autótolvajként emlegetett férfi így otthon töltheti a karácsonyát.
WASHINGTON, LONDON. Hét lakható bolygó van galaxisunkban a témával foglalkozó kutatócsoport szerint.
POZSONY. A speciális ügyészség vádat emelt Juhász Milán volt ógyallai városi rendőr ellen, aki június 16-án három romát meggyilkolt, két további személyt pedig megsebesített.
POZSONY, RÉVKOMÁROM. A Magyar Közösség Pártja (MKP) december 8-án, Kürtön megtartott I. Országos Kongresszusának küldötteit Stubendek László Révkomáromból arról tájékoztatta, hogy az MKP Országos Elnökségének december 7-i ülésén bejelentette a keresztény platform páron belüli megalakulását.
POZSONY. Bár Szlovákia jogerősen pert vesztett az Union egészségbiztosítót tulajdonló holland Achmea társasággal szemben az egészségbiztosítók haszontermelését tiltó törvény ügyében, Robert Fico szlovák kormányfő bejelentése szerint a kormány nem készül fizetni.
POZSONY. Újabb iskolák csatlakoznak a stafétasztrájkhoz. A mai napon többek között Puhóban (Púchov) szünetel a tanítás. Az iskola dolgozói a kormányhivatal előtt ismétlik meg az országos sztrájk idején megfogalmazott követeléseket.
POZSONY. Miközben a kormány már megszavazta a pedagógiai dolgozók és egyéb alkalmazottak 5 százalékos béremelését, az érintettek még mindig nem tisztázták egymással, hogy mekkora is valójában az iskolai dolgozók átlagbére.
POZSONY. Robert Fico kormányfőnek vállalnia kellene a politikai felelősséget a nemzetközi döntőbíróság pénteki döntése miatt - jelentette ki Ivan Štefanec, az SDKÚ-DS alelnöke. A taláros testület Szlovákiát 25 millió euró kártérítés kifizetésére kötelezte, mert az megtiltotta a nyereségképzést az Union Egészségbiztosítónak.